Turán visszakapta győzelmét, Herczigék még nem bajnokok

Vágólapra másolva!
A Nyírség-rali céljában a Herczig/Baranyai páros bajnoki címet ünnepelt, ám még nem biztos, hogy valóban övék az elsőség.
Vágólapra másolva!

Forrás: Planet Turán Motorsport Egyesület
Forrás: Planet Turán Motorsport Egyesület


Turán megnyerte a Nyírség-ralit, majd kizárták. Mint kiderült, jogtalanul


Az utolsó előtti futamon a pályán Turán Frigyes volt a leggyorsabb, ám a verseny végén technikai szabálytalanság miatt - a Peugeot 307 WRC tömege nem érte el a minimális szintet - kizárták. Így Herczig Norbert és csapata nemcsak a futamgyőzelmet, hanem a nyílt bajnokságban elért elsőséget is megünnepelte, Turánék viszont fellebbeztek a kizárás ellen. A fellebezés eredményt hozott, ezért a bajnoki kiírás specialitásainak köszönhetően a történetnek még nincs vége.

A verseny előtt Herczigéknek 88, Turánéknak 62 pontjuk volt. (A 69 ponttal rendelkező Spitzmüller/Kazár páros nem tudott rajthoz állni.) Mivel két futam volt hátra, és a győzelemért 20 pont jár, a végső győzelemre ennek a két párosnak volt matematikai esélye. A kiírás szerint a hétfutamos bajnokságból egy versenyt mínuszolni kell, tehát csupán a hat legjobb eredmény számít, továbbá az utolsó verseny eredményét nem lehet "eldobni", csak ha azon elrajtolt a pilóta. (Ezzel az intézkedéssel szerette volna elérni a szövetség, hogy ne fulladjon érdektelenségbe az utolsó verseny, más kérdés, hogy a nézők szempontjából nincs nagy különbség, hogy valaki az első gyorsasági után kiáll, vagy el sem rajtol.)

A Nyírség-rali végeredménye ismert: a Turán/Zsíros egység győzött, majd kizárták őket. Így Herczigék léptek előre az első pozícióba, és 108 pontjukkal behozhatatlan előnyre tettek szert Spitzmüllerék (69 pont), Érdiék (65), és az így a negyedik helyre visszaeső Turánék (61) előtt - gondolták ők. A peugeot-s csapat viszont megfellebbezte a kizárást, és a kedd délután megszületett döntés értelmében visszakapták győzelmüket és pontjaikat, mivel a mérleg - amellyel megmérték a Peugeot 307 WRC-t - nem volt hitelesítve, márpedig hiteles mérleg nélkül nem lehet mérni.

Így látta a Bozian csapat

A Turán/Zsíros duó Peugeot WRC-jét a francia Bozian csapat biztosítja, amely igen jól csengő név a szakmában, többek között ők hozták az ifj. Tóth/Bahor páros 2005-ös bajnokautóját, egy 206 WRC-t, valamint világbajnoki sorozaton is rendszeresen részt vesznek autóikkal. A szabályok szerint a WRC-k minimális tömegének a verseny teljes ideje alatt legalább 1230 kg-nak kell lennie. Bruno Besset, a Bozian képviselője így látta a futam végén történteket:

"A technikai ellenőrzéskor ötször mérték meg az autót, és egyszer sem mutatta ugyanazt a mérleg. Végül egy 1225 kilós értéket tekintettek eredménynek, amely 5 kg-mal kevesebb a minimálisnál. Csapatunk mindig igyekszik a minimális tömeg elérésére, de 5 kg biztonsági ráhagyással állítjuk be az autót a versenyek előtt. A technikai ellenőrzés után mi is megmértük a kocsit, saját hiteles mérlegünkkel, és 1232,5 kg állt a kijelzőn. Hozzá kell tennem, hogy az utolsó körben eltörött a váltóház a kocsin, és 3,5 liternyi olaj folyt el, ráadásul az utolsó parc fermé előtt a belső kamerát és a GPS-t is kiszerelték az autóból, ez szintén néhány kilót jelent. Biztos vagyok benne, hogy az autónk tömege - ahogy végig a verseny során - az ellenőrzéskor is a limit felett volt, reméljük, bebizonyosodik igazunk."



Jelenleg a következőképp fest a tabella: első a Herczig/Baranyai páros 105 ponttal, második a Turán/Zsíros kettős 81 ponttal. Még így is behozhatatlannak tűnik a Subaru WRC-s páros előnye, de nekik még nincs nullás versenyünk, legrosszabb eredményük egy harmadik hely, így ha Komlón valamiért nem tudnak elindulni - vagy netán kizárják őket -, 14 pontot kellene eldobniuk, 91 maradna. Turánéknak ebben az esetben már egy negyedik hely is elég lenne a végső diadalhoz, hiszen ők az első, egri futamon kiestek, annak az eredménynek a mínuszolásával semmit nem veszítenek.

Fotó: Bertalan Miklós [origo]
Fotó: Bertalan Miklós [origo]


Herczig még nem nyerte meg a bajnokságot, bár neki van a legnagyobb esélye rá


Vitathatatlan, hogy a fenti teória csak akkor valósulhat meg, ha Herczigék komlói futama értékelhetetlen lenne - a tervek szerint a szezon során már megismert 2005-ös Impreza WRC-vel állnak rajthoz -, ám az is igaz, hogy az elvi lehetősége megvan annak, hogy ne ők legyenek a nyílt értékelés bajnokai. Az ünneplés tehát talán még korai volt - ez is tétje volt a Turánék kizárásról született döntésnek.