A G-20 terveitől tart a Deutsche Bank

Vágólapra másolva!
A G20-csúcson elfogadni tervezett reformok miatt visszaeshet a bankszektor jövedelmezősége a német Deutsche Bank elnöke szerint.
Vágólapra másolva!

Josef Ackermann, a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának vezetője a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtöki számában megjelent vendégkommentárjában kifejtette: "Világos, hogy mire törekszik a politika: szűkebb határok közé kívánja szorítani a bankszektort", ettől viszont az egész pénzügyi szféra nyereségtermelő képessége csökkenhet.

Ackermann szerint a bankárok alapvetően egyetértenek a politikusokkal abban, hogy a válságok megelőzése érdekében a pénzintézeteknek növelni kell a saját tőke arányát. A szigorítás révén növekedhet a pénzügyi szféra stabilitása, "de azt is látni kell, hogy mit áldozunk fel cserébe" - írta a bankvezető, aki úgy látja, a saját tőke magasabb aránya miatt kevesebb forrás juthat a gazdasági növekedés serkentésére és az innováció ösztönzésére.

A 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió csütörtökön, az amerikai Pittsburgh-ben kezdődő csúcstalálkozóján terítékre kerülő reformtervezetek egyik sarkalatos pontja a saját tőke arányának kötelező növelése, hogy a bankok minél inkább képesek legyenek a veszteségek fedezésére, és ne szoruljanak közpénzből finanszírozott mentőcsomagokra.

Elemzők felhívják a figyelmet, hogy ha a vonatkozó szabályokat túlságosan hamar megszigorítják, akkor a bankok még nehezebben kapaszkodnak majd ki az éppen csak enyhülni kezdett válságból.