Geeknek áll a világ a Kutatók Éjszakáján

Vágólapra másolva!
A tudomány szép, jó, megkönnyíti az életet. A Kutatók Éjszakáját meglátogatók megtudhatják, hogy a mosógépük még a mosópornál is intelligensebb, komoly számítógép rejlik a mélyén. A BME kutatói még azt is elárulják, mivel lehet elnyomni a szomszédból áthallatszó zenét.
Vágólapra másolva!

A slágernek számító programokra már nem lehet bejutni - az is elkésett, aki a hét elején próbált helyet foglalni a BME tanreaktorában tartott sétára. A Kutatók Éjszakája azonban számos olyan programot is kínál, ahová nem szükséges regisztráció, és a kocka szívnek igen kedves témákról esik szó.

A tavalyi programból ismerős lehet az Éjszakát járóknak a BME nagyelőadója, ahová már délután négykor be lehet ülni néhány előadásra. Kezdésnek a prímszámokról lesz szó, amiből mindig jó, ha van pár maroknyi - veszettül nagy prímekkel például remekül lehet titkosítani -, ezt pedig a káoszról és a csodálatosan szép fraktálokról szóló előadás követi. Ez utóbbira tudósítónk tavaly be is ült, kávé mellett azóta is Sierpinski háromszögeket rajzolgat a szalvétára.

A közlekedés a téma a Csodák Palotájában

A Kutatók Éjszakájának alkalmából ingyenesen lehet meglátogatni a szeptember 19-én a közlekedésről szóló új kiállítással megnyitott Csodák Palotáját. A természet törvényeit és izgalmas fizikai jelenségeket bemutató kiállítás mellett a Zöld Pont - élhető város a Millenárison című tárlatot is megnézhetik az éjszakát járók.

A Millenárison található a Tempus Közalapítvány által szervezett Holdnézés is. A csillagászati bemutatón a közeli égitesteket lehet megszemlélni értő vezetéssel. Arra is van lehetőség, hogy a távcső által biztosítottnál közelebb kerüljünk a távoli bolygókhoz, ehhez azonban arrébb kell sétálni pár standdal, ahol a Mars-kutatás ereményeiből, a még aktív szondák által visszaküldött anyagokból összeállított tárlat tekinthető meg.

Szél hozott, elvisz-e?

Az este még egy egyszerű, a fizikához kapcsolódó és nagyon érdekes programot tartogat: be lehet állni a BME Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumban az ötven kilométer/órás "viharba". A hajborzoló kísérletet már csak azért is érdemes kipróbálni, mert a hétköznapok során nincs olyan hely, ahol át lehetne élni, milyen nekitámaszkodni, beledőlni a szélbe. A megfújás mellett a látogatók tanúi lehetnek annak is, hogy milyen az örvényágyúk csatája, és hogy milyen messziről tud eloltani egy mérnök egy gyertyát.

Számítástechnika minden mennyiségben

Napjainkban már mindenben van számítógép - ha valamiben mégsincs, abból valószínűleg véletlenül hagyták ki. A beágyazott rendszerekkel foglalkozó laborban a látogatók ezeket a szem elől elrejtett, csendben dolgozó masinákat ismerhetik meg. A néhány chipbe belenyomorított teljes számítógépek mellett autóversenyszimulátor - valódi járműből származó automata váltóval - és a labirintusban maguktól tájékozódó robotautók is várják a közönséget.

Hangos szomszédok ellen

Nem csak üvöltésig hangosított drum'n'bass-szel lehet elnyomni a szomszédból áthallatszó mulatóst. Az aktív zajelnyomásról szóló előadáson arról lesz szó, hogyan lehet pár mikrofonnal, okos hangfeldolgozó áramkörökkel és az elsődleges zajt kioltó másodlagos zajjal védekezni a pihenést, munkát megmérgező zörejek ellen. A BME akusztikai előadását meglátogatóknak nem kell elhinniük a szigetelés helyett komolyabb rendszert építő kutatók minden szavát, saját fülükkel is meghallgathatják, mennyire hatékony a zajcsökkentő rendszer.

Kitesznek magukért a katonák

A hétvégi Hacktivity konferencián már kiderült, hogy a katonáknak remek fantáziájuk van, ha biztonsági hiányosságok kihasználásáról van szó. A Kutatók Éjszakáján várhatóan nem az ország infrastruktúrájának teljes elpusztításáról fognak beszélni a Nemzetvédelmi Egyetem előadói, érdekes témákban azonban nem lesz hiány.

A Zrínyi Könyvtárának Tudós termében tartott előadások a robotrepülőgépekkel kezdődnek. Az UAV-nek becézett pilóta nélküli eszközök után szó esik űrkutatásról, klímaváltozásról, és - ami talán a legizgalmasabb - a titkosított rádiózásról is. Végül a bunkerek szerelmesei a föld alatti védett létesítményekről hallgathatnak előadást, megtudva, hová lehet bújni, ha jön a zombi apokalipszis.

A ZMNE programjaira nincs regisztráció, a szórólap pedig még teát és zsíroskenyeret is ígér a Stadionokhoz kimetrózó látogatóknak.