Gyengüléssel kezdett a BUX

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,57 pontos csökkenéssel, 20 661,04 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,65 százalékkal gyengült.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt elemzője elmondta: a magyar idő szerint péntek reggel záró ázsiai tőzsdék nem mutattak ijesztő mértékű zuhanást, ráadásul az amerikai határidős indexek, illetve a nyugat-európai mutatók is kis mértékű pozitív tartományban tartózkodnak.

Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője hangsúlyozta: az optimista hangulat - kisebb hullámzás mellett - akár egész délelőtt megmaradhat a magyar börzén, hiszen komoly piacmozgató adatok csak a délután folyamán érkezhetnek a tengerentúlról.

A nemzetközi befektetői hangulatot pénteken elsősorban a Michigan-index, valamint az amerikai új lakás eladások alakulásának publikálása, továbbá a Pittsburgh-ben ülésező G20-as államok vezetőinek állásfoglalása határozhatja meg.