Megszűnnek a jugoszláv netcímek

Vágólapra másolva!
Az 1989 óta elérhető .yu domainvégződést a szerb .rs, illetve a montenegrói .me legfelsőbb szintű netcímek váltják ki szeptember végétől, mintegy négyezer webszájtot azonban még mindig nem költöztettek át ezekre.
Vágólapra másolva!

A BBC beszámolója szerint a .yu domainvégződést még 1989-ben vette használatba az akkor hivatalosan Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság néven ismert állam. Tagállamainak változását követően pedig végül a Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság örökölte meg a domaint 1994-ben, ezért a .yu-ra végződő internetes címeket a Szerbia által használt .rs, illetve a Montenegro által birtokolt .me váltja majd fel - számolt be a BBC.

Bár az internetes címek felügyeletét végző amerikai szervezet, az ICANN még 2006-ban törölte a .yu domainvégződést, de türelmi időt biztosított ezek átköltöztetéséhez - ez jár le 2009 szeptember 30-án. A BBC beszámolója szerint a rendelkezésre álló több év alatt sem migráltak át az új domainek valamelyikére négyezer webszájtot, amelyek a .yu leállítása nyomán elérhetetlenné válhatnak - pontosabban csak nehezen elérhetők lesznek, hiszen ip-címük alapján tartalmuk is hozzáférhető, de jóval komplikáltabb módon.