Visszafordult az amerikai autópiac

Vágólapra másolva!
Az amerikai autóeladásokat földhöz vágta az állami pénzpumpa, a roncsautó-program kiapadása, ami miatt eltűntek a vevők a szalonokból. A 23 százalékos szeptemberi hanyatlás a General Motorst és a Chryslert érintette leginkább.
Vágólapra másolva!

A két nagy, amerikai autógyár, amelyek a csőd széléről menekültek meg a válságban, 45 (GM), illetve 42 százalékos (Chrysler) visszaesést éltek meg. A csőd által legkevésbé fenyegetett Ford is visszaesett, de még elviselhető mértékben, 5 százalékkal. Igaz, az autógyárak felkészültek a visszaesésre, mivel a roncsprémiumnak köszönhető fellendülésből tudtak tartalékokat képezni.

A roncsprémium-programban legfeljebb 4500 dollár támogatást lehetett szerezni az adófizetők pénzéből, amennyiben környezetbarát, kedvezőbb fogyasztású járműre cserélték korábbi autóikat a lakosok. Az éves alapú összehasonlítás szerint szeptemberig 9,2 millió járművet értékesítettek, ami április óta a leggyengébb adat. Augusztushoz képest pedig 41 százalékos az iparági visszaesés - írja a Reuters.

Az amerikai piac meggyengülése a japán gyárakat is megviselte: a Honda 20, a Toyota 13, a Nissan 7 százalékot esett vissza. "Az autóeladási adatok nem annyira aggasztóak. A piac inkább az amerikai gazdaság egészsége miatt izgul, a japán gyárak emellett még a jen mozgása miatt is" - mondja egy tokiói befektetési guru.