Idén senki sem vett aranyat a BÉT-en, vége a kereskedésnek

Vágólapra másolva!
Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az áruszekcióban szereplő arany kontraktust 2009. október 21-én törli a tőzsde - közölte a BÉT a honlapján pénteken.
Vágólapra másolva!

A fizikai teljesítésű, kilo-arany elnevezésű kontraktus utolsó kereskedési napja október 16. A vezérigazgatói határozat indoklásában az szerepel, hogy a Keler KSZF Kft. 2009. szeptember 30-i hatállyal törli a közraktári jegy befogadási kondíciós listájáról a Hungária Közraktározási és Kereskedelmi Zrt.-t mint elfogadott közraktárt mind a gabonatermékek, mind a kilo-arany vonatkozásában, arany kontraktusnál pedig ez a cég az egyetlen elfogadott közraktár.

A határidős arany kereskedése 2006. április 20-án indult a Budapesti Értéktőzsdén. Az új árutőzsdei termék a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a BÉT statisztikái szerint az aranyra 2009-ben egyetlen üzlet sem született, és nyitott kötésállomány sincs erre a termékre.