Gumipiac: elmarad a kínai-indiai kereskedelmi háború

Vágólapra másolva!
Kína méltányolja India azon döntését, hogy megszünteti a kereskedelmi vizsgálatot a személygépkocsikhoz használt kínai gyártású gumiabroncsok ügyében - adta hírül honlapján a kínai kereskedelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

"A döntés nem csak a két ország közötti kétoldalú kereskedelem fejlesztését segíti elő, de az indiai üzleteknek is hasznos" - jegyzi meg a közlemény.

Az indiai pénzügyminisztériumhoz tartozó szakhatóság májusban úgynevezett védelmi vizsgálatot indított a Kínából származó személygépkocsi gumiabroncsok importjáról. A belső gazdaságot, illetve piacvédelmet szolgáló hasonló vizsgálatok általában vámemeléssel, vagy importkorlátozással végződnek. Most ettől mentesültek a kínai termékek.

Hivatalos indiai statisztikai adatok szerint tavaly április és december között India 20 millió dollár értékben importált autógumikat, beleértve a kínai gyártásúakat is.

Kína és az Egyesült Államok között viszont az utóbbi időben többször kereskedelmi konfliktus alakult ki, mert Washingtonban kifogásolták a Kínából származó import amerikai termelőket veszélyeztető árait, s a kínai gumiabroncsokra például magas védővámot szabtak ki. Pekingben ezeket a lépéseket megalapozatlannak tartják.

A napokban szintén heves kínai tiltakozást váltott ki, hogy az Egyesült Államokban - az érintett iparág képviselőinek kérésére - dömpingellenes, illetve meg nem engedett támogatások miatti vizsgálatot indítottak a kínai rozsdamentes acélcsövek importja ügyében.