Vágólapra másolva!
Az AC Milan gyenge szereplésének elsődleges okát a szakértők a támadójátékban látják, hiszen a klub eddig a bajnokságban hét forduló alatt mindössze négy gólt szerzett. A nyáron a Real Madridtól megvett holland csatár, Klaas-Jan Huntelaar még egyszer sem volt eredményes, nem csoda, hogy elégedetlenek a teljesítményével, és a hírek szerint az egyesület már januárban szeretne megválni tőle.

Olasz lapértesülések szerint van is érdeklődő iránta, hiszen az angol Tottenham Hotspur már a nyáron is szerette volna leigazolni, és amennyiben a Milan valóban lepasszolja Huntelaart a londoniaknak, akkor kell valaki a helyére.

A jelöltek között a brazil Adriano meglepetés, ő ugyanis korábban éveken keresztül futballozott a városi rivális Internazionaléban. A csatárral végül magánéleti problémái miatt szerződést bontott az Inter, és hazatért a Flamengóba, ahol mostanában rendkívül eredményesen futballozik, és állítólag szívesen visszatérne Európába - nem csoda, hogy máris kapcsolatba hozták a Milannal.

Rajta kívül még a Bayern München támadójának, Luca Toninak a neve szerepel az olasz sajtóban: a világbajnok futballista szívesen hazatérne, ami szintén kapóra jöhet a milánóiaknak.

További átigazolási hírek:
A holland középpályás, Boudewijn Zenden próbajátékon szerepel a Sunderlandnél. A Liverpool érdeklődik a Werder Bremen támadója, Aaron Hunt iránt.

A Juventus a Hoffenheim jobbhátvédjét, Andreas Becket figyeli. A Bolton Wanderers következő igazolása Newcastle United játékosa, Alan Smith lehet.

A Fiorentina nem tett le a Real Madrid holland balhátvédjének, Royston Drenthének a megszerzéséről. A Sampdoria az Atalanta védőjével, Tomas Manfredinivel erősítene.

www.global-soccer.eu