Árgondokkal küzd a szőlőágazat

Vágólapra másolva!
Az idén kevesebb, de jobb minőségű szőlő termett, az árak azonban mégis a mélyben vannak.
Vágólapra másolva!

A várt 3,5 millió hektiliterrel szemben az idei termés 3 millió hektoliter szőlő teremhet ebben az esztendőben. A szőlő minősége kiváló - mondta a Világgazdaságnak Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

A jó minőségnek azonban nem tudnak igazán örülni a gazdák. A felvásárlók becsületsértő árakat kínálnak hitelkonstrukciók hiányában forráshiánnyal küzdő gazdáknak- mondta a főtitkár.

A drágább fajták, péládul az Irsai Olivér ára 20 százalékkal múlja alul a tavalyi, kilónként 60-70 forintos árat, a tömegszőlőknél 40 forintnál is alacsonyabb az ár. Az Egri Hegyközség egyes szőlőiért alig 27 forintos ajánlottak, ráadásul a kilónként 32 forintos áron csak jövő augusztusi fizetési határidővel vásároltak a térségben. "Még a krumpliért is többet kínálnak" - emelte ki Horváth Csaba.

A 70-80 ezer embernek munkát adó ágazat képviselői szeretnék elérni, hogy a jogszabályok módosításával lehetővé váljon a termelők számára az egyszerűbb, közvetlenebb piacra jutás. Ez azért rendkívül fontos, mert a gazdák jelenleg túl hosszú határidővel számtahtnak a pénzükre.