Vágólapra másolva!
A spanyol sajtóban megjelent elemzések szerint nincs könnyű helyzetben a Real Madrid labdarúgócsapatánál a francia Karim Benzema.

A nyári átigazolási szezonban az Olympique Lyontól tekintélyes összegért (35 millió euróért) megszerzett támadó azért nem lehet nyugodt - amint arra az El País hétfői cikke utal -, mert a fővárosi alakulatnál rendkívüli a bőség a csatárposztokon. Az elnyűhetetlen Raúl, az argentin Higuaín, valamint a Sevillának átengedett, de visszatérni szándékozó, remek formában futballozó spanyol Alvaro Negredo egyformán veszélyeztetheti a francia pozícióját, túl azon, hogy a jelenleg sérült Cristiano Ronaldónak biztos helye van a csapatban, és Manuel Pellegrini vezetőedző alkalomadtán a holland Ruud Van Nistelrooyt is előhúzhatja a kalapból.

A 21 éves Benzema meggyőzően kezdte az idényt, ezzel együtt összesen két mérkőzést játszott végig a spanyol bajnokságban, és - amint arra a Marca emlékeztet - például a hétvégén is lecserélték. Ugyanakkor eredményesen futballozik, Raúllal együtt három gólnál tart, csak az ötször kapuba talált Cristiano Ronaldo előzi meg e tekintetben őt és spanyol csapattársát.

A francia csatár malmára hajthatja a vizet, hogy Florentino Perez elnök - az El País szerint - nyomást gyakorol a vezetőedzőre a nyáron vásárolt sztárok lehetőség szerinti minél szembetűnőbb foglalkoztatását illetően.