Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt január 10-én bokszolt utoljára, azóta pénzt sem keresett, így nem volt más választása, mint hogy elvállalja a mérkőzést a nála tíz kilóval nehezebb Giacobbe Fragomeni ellen a WBC cirkálósúlyú világbajnoki címéért. Az Universum szerint ha Erdei nyer, legendaként vonulhat vissza.

- Bokszolt már olyan ellenféllel, aki tíz kilóval nehezebb volt önnél?
- Még nem, és nem is terveztem, de kész helyzet elé kerültem. Amikor elkezdtem az edzőtáborozást Hamburgban, előbb a spanyol Gabriel Campillo, a WBA bajnoka, majd az amerikai Tavoris Cloud, az IBF címvédője volt a reménybeli ellenfél, mindketten félnehézsúlyban, azaz címegyesítés szerepelt az Universum terveiben és az enyémben is. Aztán előbb Campillo visszakozott, majd Cloud, de ő az utolsó pillanatban, gyakorlatilag a szerződés aláírásának pillanatáig hitegette a menedzsmentünket.

- Olyan, mint egy mélyütés.
- Én is pont így fogalmaztam, a párhuzam tökéletes, azzal az apró különbséggel, hogy bár ez is váratlanul és övön alul érkezett, valójában mégsem szabálytalan. Ilyen a profi boksz, a ringen kívül is tartogat meglepetéseket az embernek.

- Fragomeni mikor került a képbe?
- Én hat héttel a meccs előtt tudtam meg, hogy ő lesz az ellenfelem.

- És szó nélkül belement?
- Nem volt más választásom, január óta nem bokszoltam, így fizetést sem kaptam.

- Az Universum honlapján úgy tálalják a november 21-i, kieli gálát, hogy az ön meccse a főműsorszám.
- Ez ténykérdés, bár elég régen nem voltam ebben a szerepben. Januárban is Balzsay Karcsi meccse volt az utolsó programpont a magdeburgi Bordelandhalléban, úgy látszik, ahhoz egy nálam tíz kilóval nehezebb emberrel kell megverekednem, hogy ismét közönségcsalogató lehessek.

- Az Universum azzal is hízeleg önnek, hogy élete nagy kihívásaként emlegeti a közelgő összecsapást.
- Őszintén: tehetek mást, mint hogy jó képet vágok hozzá? És lassan már magam is kezdem elhinni, hogy ez tényleg egy nagy kihívás. Ha legyőzöm Fragomenit, akkor én is belépek abba a szűk körű klubba, ahová a két súlycsoportban világbajnoki címet szerző bokszolók tartoznak.

- Ez lesz pályafutása utolsó kihívása?
- Ebben nem foglalok állást, én már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy hány meccsem lesz még hátra, de most sem árulom el, csak én tudom a választ.

- Ön a favorit?
- Nem. Fragomeni az uralkodó világbajnok, így automatikusan ő a favorit.

- Felhízik hozzá?
- Dehogy, nincs idő rá, hogy tíz kiló izmot magamra szedjek, ha meg csak meghíznék, akkor elveszíteném az egyetlen előnyömet, a gyorsaságomat.

Forrás: AFP

- Emlékszik a 2003-as Roy Jones Junior-John Ruíz meccsre? Nehézsúlyban vívták, Ruíz 102 kiló volt, Jones 86, mégis fölényesen győzött. Ön is képes lehet erre?
- Szerintem igen, ezért vállaltam el a meccset.

- Elkezdte már a kesztyűs edzéseket?
- Még nem, majd a jövő héten. Most a kondit javítjuk Fritz Sdunekkel és Artur Grigorjannal.

- Sdunekkel már nem sokáig.
- Hamarosan átveszi Vitalij Klicsko edzéseinek irányítását Los Angelesben, és utána befejezi. Ezt az Universum úgy kommunikálta, hogy hosszú szabadságot vesz ki, de Fritz nagyjából tudja, hogy ez már a visszavonulás. Áprilisban 63 éves lesz, belefáradt, és ezt nem ő mondja, hanem az orvosok. Ha rajta múlna, soha nem hagyná abba.

- Igaz, hogy Sdunek sírt, amikor bejelentette, hogy "szabadságot vesz ki"?
- Igaz, az viszont nem, amit az egyik hamburgi lap írt, hogy mi, bokszolók is sírtunk. Elvégre nem arról van szó, hogy Fritz halálos beteg lenne, a szájrákból kigyógyult, a szívpanaszai is elmúltak, egyszerűen azt mondja a háziorvosa, hogy vissza kell vennie a tempóból.

- Mivel tölti az időt két tréning között?
- Most éppen a kisfiamnak olvasok fel egy mesekönyvből. Aktív pihenésnek nevezném ezeket az órákat, Viktor ilyenkor egyetlen pillanatra sem mászik le a nyakamról, jobban elfáradok, mint futás vagy ugrókötelezés közben.

"Erdei legendaként vonulhat vissza"

Christoph Hawerkamp, az Universum Box-Promotion médiaigazgatója megkeresésünkre az ellenfelek ijedtségével, illetve Erdei magas presztízsével magyarázta a magyar világbajnok hosszú tétlenségét.

"Én tökéletesen megértem, hogy Zsolt és vele együtt a magyar közvélemény is úgy érezte, hogy partvonalon kívülre szorítottuk őt, a tízhónapos szünet tényleg nagyon sok. De szó sem volt erről, folyamatosan kerestük számára a címegyesítő meccs lehetőségét, éreztük, hogy az ő presztízséhez már egy sima világbajnoki címvédés nem lenne méltó. Csakhogy Campillo és Cloud is kihátrált a szinte már aláírt megállapodásból, szerintem megijedtek Zsolttól. Nem maradt más, mint egy súlycsoporttal feljebb megküzdeni a WBC koronájáért."

Hawerkamp szerint Fragomeni kemény, de verhető ellenfél. "Ahogy mondani szokás, Fragomeni 'csúnya bokszoló', verekedős, olykor alattomos stílusa van. Viszont nem egy nagy ütő, a mindössze tíz KO-győzelme legalábbis ezt mutatja. Meggyőződésem, hogy Erdei jobb ökölvívó, csak az a kérdés, hogy ez a tény ellensúlyozza-e a jelentős súlykülönbséget."

A médiaigazgató nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy Erdei újra fő műsorszám lett egy Universum-rendezvényen. "Az eseményt a ZDF és az RTL Klub is élőben sugározza, ami hatalmas lehetőség Zsolt számára, hogy megszilárdítsa helyét az Universum nagy bajnokainak panteonjában, közvetlenül Dariusz Michalczewski mellett, aki szintén két súlycsoportban volt világbajnok. Ha Zsolt győz, és netán úgy dönt, hogy nem bokszol többé, akkor igazi legendaként vonulhat vissza. De ha folytatja, akkor annak mi örülünk a legjobban."