Vágólapra másolva!
A gazdasági világválság által súlyosan érintett balti ország kormánya szerint az ingyenes szoftverekkel sokat spórolhatnának, ezért megszabadulnának a Microsoft-termékektől.
Vágólapra másolva!

"Valdas Dombrovskis kormányfő határozatot írt alá a szabadon letölthető szoftverek használatának felméréséről" - közölte csütörtökön Liga Krapane kormányszóvivő. Ennek kizárólag takarékossági oka van - tette hozzá.

A határozat célja olyan pénzügyi és jogi megoldások feltárása, amelynek révén az államot részben vagy egészben mentesítik a Microsoft termékeinek használatától.

A kormányfő javaslata feldühítette az ágazatot képviselő Lett Információ- és Kommunikációtechnológiai Szövetséget. "Az államnak nem lenne szabad nekiesni a Microsoftnak vagy egy másik cégnek a kormányzati adminisztráció hatékonyságának növelése érdekében" - áll a szövetség nyílt levelében.

A 2004 óta uniós tagállam, 2,3 milliós lélekszámú Lettországban 2007-ig kétszámjegyű volt a gazdasági növekedés. Tavaly azonban a gazdaság összeomlott a magas infláció és a világgazdasági válság hatására, és a legutóbbi előrejelzések szerint az uniós tagállamok közül 2009-ben itt lesz a legnagyobb a recesszió: a GDP várhatóan 18 százalékkal csökken.