Bizonytalan nap előtt a BÉT

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,23 pontos emelkedéssel, 21 063,79 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött. Bizonytalan kereskedésre számítanak szerdán a BÉT-en a megkérdezett szakértők.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy véli, bizonytalan napnak nézünk elébe. A számítások szerint a fejlett piacokon, illetve a budapesti tőzsdén is be kellett volna már fejeződnie az utóbbi napok korrekciójának. Ám váltás történhet és bekövetkezhet az, amit szakértők már jeleztek: további esés a világ tőzsdéin.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a szerdai kereskedésben bármi lehetséges. A bróker emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten jelentős pénzkiáramlás történt és a pénzt a befektetési alapok még nem költötték el. Ha a kínálat úgy alakul, akkor "nekimennek a piacnak", és emelkedhetnek az árfolyamok.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 543,20 pontos, 2,52 százalékos csökkenéssel, 21 017,56 ponton zárt kedden.