Nem kelendő a támogatott lakáshitel

Vágólapra másolva!
Kevesen igényelték eddig az október 1-je óta elérhető támogatott forinthitelt. Ennek a legfőbb oka a szigorú feltételrendszer, amelynek kevés ügyfél tud megfelelni - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az új típusú támogatott kölcsönt csak új lakásra lehet felvenni, viszonylag nagy önerő szükséges hozzá, vannak a hitelfelvevő életkorára és a lakás értékére vonatkozó limitek is, tovűbbű előírás, hogy az igénylőnek nem lehet saját lakástulajdona.

Több hitelintézet ezért inkább saját fejlesztésű, piaci kamatozású, forintalapú konstrukcióit ajánlja, a támogatott hitelt a tíz legnagyobb piaci szereplő közül csak három kínálja - állítja a lap.

Az FHB számítása szerint nem lesz annyi igénylés, hogy kimerítse az állam által e célra szánt évi 3 milliárd forintos kamattámogatási keretet.