Megint benézett 20 ezer alá a BUX

Vágólapra másolva!
Elbizonytalanította a befektetőket a Fed szerdán, de a pesti tőzsdén a rossz hangulat enyhülni látszott a nagy bukást sejtető nyitás után. Húszezer pont alatt indított a BUX, majd emelkedni kezdett.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,57 pontos csökkenéssel, 19 963,83 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,6 százalékkal gyengült. Negyed óra leforgása alatt azonban 20 200 pont környékére erősödött. Az OTP közel 2 százalékos mínuszba került.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az OTP és a Richter árfolyama különösen nagyot csökkenhet csütörtökön. Úgy vélte, az elemzői várakozásoknak megfelelő Magyar Telekom-gyorsjelentés kisebb visszaesést hozhat a távközlési papír árfolyamában.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta, hogy a szerdai "ajándéknap" volt a tőzsdéken, csütörtökön azonban negatív tartományba kerülnek a részvényárfolyamok a BÉT-en is. A Fed kamattartó döntésének többféle olvasata van, és az amerikai piacon a pesszimista verzió került előtérbe, ennek hatása Ázsiában már érződik - magyarázta a bróker.

A nemzetközi piacokon a befektetőket elbizonytalanította a Fed szerdai döntése: az alapkamatot ugyan a piaci várakozásnak megfelelően változatlanul, nulla közelében tartotta az amerikai központi bank, de 200 milliárdról 175 milliárd dollárra csökkentette a kötvényfelvásárlási programot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,88 pontos, 3,11 százalékos emelkedéssel, 20 288,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 31,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol és a csökkenő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.