A román kormányalakításhoz köti az IMF a hitelét

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) kész folyósítani Romániának a soron következő, összesen 2,5 milliárd euró hitelrészleteket, miután rendeződik Bukarestben a kormányválság - jelentették be pénteken a román fővárosban az IMF-küldöttség tagjai.
Vágólapra másolva!

Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője szerint kicsi az esélye annak, hogy a washingtoni pénzintézet már decemberben folyósítsa az 1,5 milliárd euró hitelrészletet. Hasonlóan nyilatkozott Elena Flores, az EB képviselője is, aki szerint már decemberben jóváhagyhatják az 1 milliárd euró értékű részlet kibocsátását, de a pénz folyósítása technikai okok miatt csak januárban történhet meg.

Az IMF-küldöttség vezetője kijelentette, hogy a román kormány várhatóan nem tudja tartani az idei államháztartási hiánycélt. A felek közötti legutóbbi megállapodás szerint a román költségvetési hiány nem haladhatja meg a bruttó nemzeti termék (GDP) 7,3 százalékát. Franks ugyanakkor cáfolta, hogy a román kormánnyal új hiánycél megállapításáról folytattak volna tárgyalást. Leszögezte, hogy a GDP-arányos idei 7,3 százalékos és a jövő évi 5,9 százalékos államháztartási hiány továbbra is érvényben marad.

Franks megállapította, hogy a harmadik negyedév végéig a román kormány beilleszkedett a meghatározott költségvetési hiányba, de a közalkalmazottak tíznapos kényszerszabadságra küldésének elodázásával, valamint a helyi közigazgatás és egyes állami vállalatok túlköltekezése miatt veszélybe került az év végi célérték tartása.

A közalkalmazottak egységes bérezéséről és a kormányzati ügynökségek átalakításáról szóló jogszabályt (ez utóbbi szerint 9 ezerrel kevesebb poszt marad a központi államapparátusban) Traian Basescu román államfő csak ezen a héten hirdethette ki, miután szeptember végén az ellenzéki pártok alkotmányossági normakontrollt kértek. A taláros testület kimondta, hogy a jogszabályok nem ütköznek az alaptörvénybe. Franks szerint azonban a kései alkalmazás miatt a megtakarítás szempontjából nem lesz akkora hatása, mint ahogy eredetileg tervezték.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő évben is szigorú költségvetési politikát kell folytatnia a román kormánynak, hiszen amennyiben nem hozzák meg a szükséges "kiegészítő" intézkedéseket, a költségvetési hiány 2010 végére elérheti a GDP 9 százalékát is.

Az IMF és az EB a hitelrészletek folyósítása érdekében azt kéri Romániától, hogy legkésőbb december 10-ig fogadja el a 2010-es költségvetést az év végéig pedig szülessen meg a pénzügyi felelősség növeléséről szóló jogszabály is. Traian Basescu államfő szerint csak a kormányválság megszüntetésével teljesíthető mindez.

Az IMF legújabb előrejelzése enyhített Románia idei várható gazdasági visszaesésén, amely 7,5-8 százalékos lesz a korábban előrevetített 8-8,5 százalékhoz képest. Románia márciusban kötött az IMF-el többoldalú készenléti hitelmegállapodást, amelynek értéke csaknem 20 milliárd euró.