Vágólapra másolva!
Hétvégén a világbajnoki pótselejtezőkre figyelt a futballvilág, álomcsapatunk felét olyan játékosok alkotják, akik még harcban álltak a vb-részvételért. A többieket a barátságos mérkőzésekről válogattuk, így aztán a tizenegy futballista tizenegy különböző országból került ki. A hét világválogatottja.

Kapus:

Mark Paston (Új-Zéland): Az óceániai ország válogatottja 28 év után szerepelhet ismét világbajnokságon, köszönhetően annak, hogy a pótselejtező visszavágóján 1-0-ra legyőzte Bahreint. Ehhez persze az is kellett, hogy a második félidőben Paston kivédje az ázsiaiak tizenegyesét.

Hátvédek:

Gocse Szedloszki (Macedónia): A macedón együttes barátságos mérkőzésen Kanada legjobbjait fogadta hétvégén, és a második félidőben nyújtott teljesítményével magabiztosan nyert 3-0-ra. Szedloszkit a szünetben cserélték be, és két perccel később máris befejelte csapata vezető gólját.

Bruno Alves (Portugália): A Cristiano Ronaldo nélkül felálló portugál válogatott a vártnál kisebb előnyt szerzett a vb-pótselejtezőn a boszniai visszavágóra, és valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a meccs egyetlen gólját egy védő szerzi majd. A Porto bekkje, Bruno Alves azonban a lehető legjobbkor volt a megfelelő helyen.

Diego Lugano (Uruguay): Az uruk nagyon közel kerültek a dél-afrikai vébéhez, hiszen a pótselejtező első meccsén idegenben nyertek Costa Rica ellen. A védelem tökéletesen látta el a dolgát, elvégre a hazaiak nem találtak be, ráadásul a 90 perc egyetlen gólját a középhátvéd Lugano szerezte.

Patrice Evra (Franciaország): A franciáknak is idegenben sikerült előnyt szerezniük a visszavágóra, és bár a gólt a csatár Nicolas Anelka szerezte, az írek elleni találkozó egyik legjobbja a balhátvéd Evra volt. A védő nem csak alapfeladatát látta el remekül, hanem sokat segítette a támadásokat is a felfutásaival.

Középpályások:

Eden Hazard (Belgium): A magyar válogatott nem zárta szépen az esztendőt, a belgák annál inkább. Védőinknek elsősorban az ördöngösen cselező szélsővel, Hazarddal gyűlt meg a bajuk, aki hol az egyik, hol a másik oldalon tűnt fel.

Aaron Ramsey (Wales): Brit rangadóra került sor a hét végén, hiszen a walesi válogatott Skócia ellen játszott, és magabiztosan le is győzte ellenfelét. A mérkőzés legjobbjának az Arsenal fiatal középpályását választották, aki két gólpasszt adott, a harmadik találatot pedig maga szerezte.

Xabi Alonso (Spanyolország): A hétvége legnagyobb rangadója a barátságos mérkőzések közül a spanyol-argentin összecsapás volt, ahol a házigazdák igazolták, hogy miért tartják őket jelenleg a világ egyik legjobbjának. Az már némiképp meglepő volt, hogy a spanyolok mindkét találatát a középpályás Xabi Alonso szerezte.

Dinijar Biljaletgyinov (Oroszország): Az orosz válogatott az utolsó percekben kapott góllal alaposan megnehezítette saját helyzetét a Szlovénia elleni pótselejtezőn, de ez semmit sem von le Biljaletgyinov érdemeiből. A középpályás két gólt is szerzett a meccsen, és igazi vezéregyéniségnek bizonyult.

Csatárok:

Nilmar (Brazília): Katarban a világ labdarúgásának két nagyágyúja, Anglia és Brazília csapott össze, és a dél-amerikaiak sima győzelmet arattak, még ha az 1-0-s végeredményből ez nem is derül ki. A brazil csapatban Nilmar igyekezett meggyőzni Dungát arról, hogy lehet rá számítani: a csatár szerezte a meccs egyetlen gólját, és egy tizenegyest is kiharcolt, amit azonban Luís Fabiano kihagyott.

Mate Bilic (Horvátország): Liechtenstein ellen két gólt szerezni nem olyan nagy bravúr egy csatár részéről, de a horvát támadót ez aligha érdekelte a hét végén. Bilic 29 évesen mutatkozhatott végre be a válogatottban, és második mérkőzésén duplázni tudott - az első gólt rögtön az első percben szerezte.

www.global-soccer.eu