Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség helyt adott az FTC-Cityline csapata által benyújtott óvásnak, és bírói műhiba miatt elrendelte a november 4-i, Balatonfüred elleni mérkőzés újrajátszását.

A két héttel ezelőtti találkozót a házigazdák nyerték 22-20-ra, ám a hajrában vitatott körülmények közt jutottak emberelőnyhöz.

"18-17-re vezettünk, amikor a Balatonfüred támadott, a mérkőzés 54. percében. Velky Mihály, a Füred edzője hevesen reklamált a zsűrinél, miközben csapata támadott. A zsűrielnök rendre akarta utasítani, ezért belefújt a sípjába, hogy megállítsa a játékot. A játékosok pályán kívül és belül azt látták, hogy a zsűrielnök a sípjába fújt, miközben a támadó csapat edzője mellette áll. Ebből mindkét csapat játékosai azt a következtetést vonták le, hogy a Füred időt kért, így bementek a pályára, a pályán lévők pedig megindultak a kispadok felé. Arra hivatkozva, hogy többen voltunk a pályán, mint a megengedett, tőlünk kiállítottak egy játékost a játékvezetők, holott a hazaiak is bementek a pályára" - mondta Horváth István, a Ferencváros szakosztályvezetője a kezi.hu oldalon.

"Mi emberhátrányban játszottunk tovább, a labda viszont a Fürednél maradt. A szabályzat világosan kimondja, hogy amennyiben a labda játékban van, és az egyik csapat edzője sportszerűtlenséget követ el, a játékot meg kell állítani, a labdát pedig a vétlen csapat kapja meg" - tette hozzá Horváth.

A döntés ellen a Balatonfüred fellebbezhet.