Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A K&H Bank idén 8,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el első kilenc hónapban - ismertette a bank gyorsjelentését Marko Voljc, a bank vezérigazgatója pénteken.

A bankvezér közölte, az elhúzódó gazdasági-pénzügyi válság negatívan hatott a bank idei teljesítményére, így az idei első kilenc havi adózás utáni nyereség 69,5 százalékkal csökkent éves összevetésben. A K&H mérlegfőösszege szeptember végén 3081 milliárd forintot tett ki, ami 11,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.