Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter szerint Magyarország mintaország lesz az eladósodottság csökkentése tekintetében, a foglalkoztatottságot és a termelékenységet pedig növelni kell.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter pénzügyminiszter pénteken Siófokon, az "E-Magyarország, e-kormányzat 2009" konferencián hangsúlyozta: kiadáscsökkentéssel csökkenő pályára kell állítani a költségvetési hiányt és az államadóságot, így 2010-re Magyarország mintaország lehet az eladósodottság csökkentését tekintve.

Le kell szorítani az eladósodottság arányát, amely "végtelenül kiszolgáltatottá teszi az országot" - hangsúlyozta Oszkó Péter, hozzátéve: ez úgy kell megtenni, hogy eközben a potenciális növekedést minél inkább javítsuk.

A költségvetési hiány tervezett szinten tartásának egyik módja lehet az adók emelése, de "ezt a pályát nem akarjuk járni" - szögezte le a miniszter. Hangsúlyozta: javítani akarják a gazdaság növekedési képességét, és ennek csak egy módja van, a kieső bevételeket teljes mértékben kiadáscsökkentéssel kell ellensúlyozni, és lefelé szorítani a költségvetési hiányt.

Oszkó Péter szerint az ország versenyképességének növeléséhez változtatni kell a foglalkoztatottság mértékén is, a jelenlegi 57-ről 67 százalékra kell emelni. A cél nemcsak az, hogy minél többen dolgozzanak, hanem is, hogy azok, akik dolgoznak termelékenyebbek legyenek - mutatott rá a pénzügyminiszter.

A magyar gazdaságpolitika és főleg a mostani válságkezelési időkben ritkán látható fiskális szigor több elemzőcégnél is pozitív visszajelzést szült. A Bank of America Merrill Lynch közép- és kelet-európai közgazdásza Radoslaw Bodys október végén nyilatkozta azt, hogy Magyarország erőteljes költségvetési szigorítása hozzájárult ugyan a gazdasági válság mélyüléséhez, de pont ez az, amely "Magyarországot a világ fiskális éllovasává teszi a következő évben".

Pár nappal Bodys elemzését követően adta ki az Európai Unió (EU) fejlesztési bankjaként működő EBRD az átalakuló térségről szóló jelentését, amely szintén igen kedvező színben tűntette fel a magyar gazdaságot, illetve gazdaságpolitikát. A londoni székhelyű bank szerint a 29 kelet-európai és közép-ázsiai ország közül az átalakulás tekintetében Magyarország, Észtországgal holtversenyben, továbbra is vezeti a mezőnyt.