Csirkelábú démon a hintőporban

Tenyérizzadás, szívdobogás, gerincvelős félelem, majd nagy levegő és megkönnyebbülés - a jó horror másfél órába tömörített pszichoterápia. A műfaj idei slágerdarabja, a Paranormal Activity más, mint amit testvéreitől megszoktunk: benne nem nézünk szembe a szörnnyel, de nem engedjük el a film végén sem.

A kézi kamerával felvett áldokumentumfilm az Ideglelés-ben randizott először a horror műfajával, s mert jól működtek együtt, időről időre azóta is összejönnek. A [Rec] zombijai vagy a Cloverfield szörnyei után a kis költségvetésű Paranormal Activity-ben egy démon molesztálja fiatal yuppie párunkat. A rendező jó érzékkel találta meg azokat a pontokat, amitől az áldokumentum-kisértetfilm hibrid jól működne, de félt túladagolni a nézőket. Vagy csak nagyon kezdő.

A film elkészülte mára már legenda:az Izraelből az Egyesült Államokba kivándorolt Oren Peli videojáték tervező egy hét alatt forgatta a filmet saját házában, egy évig vágta, majd megfuttatta néhány horrorfilm fesztiválon. Ennek nyomán tavaly a Dreamworks szemet vetett az alkotásra, de a tesztvetítések sikerén felbuzdulva nagy költségvetésű remake helyett okos gerillamarketing kampány után idén októberben az eredeti verziót küldte a mozikba. Spielberg ugyan átírta a végét, de az első filmhez is több befejezés készült - aki hozzáfér, döntse el maga, a filmgyáros, vagy az amatőr verzió működik jobban, itt nem spoilerezünk.

A Paranormal Activity az Ideglelés-hez hasonlóan a "found footage" (talált felvétel) eszközével operál: a főcímet helyettesítő felirat szerint a San Diego-i rendőrség találta meg és bocsátotta közre Micah és Katie felvételeit. Micah azért vásárolt egy jó kamerát, mert egy ideje furcsa dolgokat tapasztalnak a házban. Ezért megpróbálnak mindent rögzíteni, éjszaka is állványról filmezni, hátha kiderül, ki, vagy mi nem hagyja nyugton őket. A vidám, ártatlan felvételeket hamar felváltják a komolyabbak. A vendégül látott médium is megerősíti, a furcsa tapasztalatoknak fele sem tréfa, démonok igenis léteznek, és egyik sem barátságos, ami Katie-éket zargatja, az meg egyenesen gyilkos fajta is lehet. Kiderül az is, a démon nem a ház, hanem Katie tartozéka, már gyermekkora óta kísérti - talán jobb lett volna, ha erről még összeköltözés előtt beszámol. A kamera nyílt provokáció a lény számára, aki ettől fogva egyre gyakrabban és erőszakosabban jelentkezik. Talán jobb lenne felhagyni a dokumentálás kísérletével, de Micah nem adja fel, mi pedig tudjuk előre, hogy ennek nem lesz jó vége.

Forrás: [origo]

A film egyrészt az erős közvetlenség, másrészt az információ elhallgatás miatt működik. A kevesebb néha több elvét követve - szintén az Ideglelés-hez hasonlóan - nem jelenik meg az idegen entitás, a félelem tárgya - mondjuk egy hártyás testű, pókhálóba bugyolált démon -, csak az egyre rémültebb szereplők. Akik szerencsére természetesek, hitelesek, ügyesen improvizálnak. Jó ötlet, hogy a házat egyetlen pillanatra sem hagyjuk el: a közvetlen érintettség, átélhetőség fokozódik, a bezártság, tehetetlenség érzés nő. A forgatókönyv okosan kikerülhetővé tesz például olyan kérdéseket, hogy miért viszi mindig magával a srác a kamerát, vagy hogy halálra rémülve is hogyan tud elfogadható felvételeket készíteni - ezekbe nem érdemes, de szerencsére nem is nagyon lehet belekötni.

A film viszont végig egyetlen ősi szorongásra apellál: az alvás közbeni kiszolgáltatottságtól és a kapcsolódó éjszakai neszektől való félelmünkre, de ezt a fenti erények ellenére nem meríti ki teljesen. Az atmoszférateremtés, a lassú építkezés nem sikerül. A feszültséget nem megfelelő arányban adagolja a rendező, egyre kisebb lelkesedéssel várjuk a soron következő éjszakát. Mindegyik éj sorszámozva van, mintha egy - a rendezőtől nem idegen - számítógépes játékban jutnák egyre magasabb szintre, csak az izgalom nem jön velünk. A nappali eseményeknek szinte semmi jelentősége, vontatott üresjáratok az éjszakai történések között. Megjelenik ugyan néhány extra szövet, ami kitölthetné az egyenetlenségeket, de mind kidolgozatlan marad. Érdekes lenne a párkapcsolati dráma, vagy a dokumentálás iránti igény, a rögzítésben való hit megjelenése, és felfoghatnánk a démont úgy is, mint a férj akarnokságának megtestesülését - de mivel horrorfilmet nézünk, elsősorban ijedezni szeretnénk, amit csak ritkán tudunk. A transzcendencia levegője sem csap meg, nem borzongunk az alsó régiók leheletétől, a Sátán királyságának nagysága nem rémiszt. Pedig eljött onnan egy lény, ide hozzánk, kedves szereplőinkhez a kertvárosba, és elvileg minden vágya, hogy bűnös kívánságait az ő testükbe költözve hajtsa végre. De csak himbálja a csillárt, és nincs annyi esze, hogy ne lépjen a hintőporba. A film egyik mélypontján ugyanis Micah babahintőport szór szét a padlón, hogy lássuk, merre közlekedik a szörny. Másnap a felvételek elemzésekor kiderül, bizony arra, amerre eddig is gondoltuk. Nem hinném, hogy a közönségből bárki is megijedt volna az óriás csirkeláb nyomoktól.

Forrás: [origo]

Néhány eltalált jelenet után az utolsó tizenöt perc végre megfelelő tempóban valódi izgalmakat kínál, de ezt is csak a hűséges nézőnek - aki kicsit is szkeptikus, innentől hangosan kacarászik majd. A film vége viszont senki számára nem ad feloldozást. A megkönnyebbült sóhaj elmarad, helyette hazajön velünk egy különös, nyomasztó érzés. Aki látta a filmet, pár napig biztosan fogékonyabb lesz éjszaka az apró zörejekre. A Paranormal Activity annak a filmje, aki nem a moziban, hanem otthon szeret félni.