Börtönbe került a spam keresztapája

Vágólapra másolva!
Alan Ralsky-t, a spam keresztapájaként is emlegetett notórius levélszemét-küldő több mint négy évet tölt majd a rács mögött egy amerikai bíróság döntése értelmében.
Vágólapra másolva!

64 éves spammert három éven át tartó nyomozást követően sikerült elfognia az FBI-nak, akit egyebek mellett részvénymanipulációs visszaélésben is részt vett, és három társával - köztük 48 éves vejével, Scott Bradleyvel - együtt ítélte el őket egy detroiti bíróság hétfőn.Ralskynak 51 hónapot, vagyis több mint négy évet kell majd a rács mögött töltenie, a többiekre pedig valamivel több mint három év börtön vár, amely öt év próbaidőre bocsátással egészül ki.

A spam keresztapájaként emlegetett férfitól emellett még 250 ezer dollárt, vagyis mintegy 44 millió forintnak megfelelő összeget is elkoboztak a hatóságok. A levélszemét küldését kriminalizáló amerikai CAN-SPAM törvény megsértése mellett a csoportot elektronikus rendszeren keresztül elkövetett visszaélés, illetve pénzmosás elkövetésével is vádolták.

A CNN beszámolója szerint Ralsky és Bradley 1997 óta vannak jelen a spambizniszben, s mielőtt a Bush-kormány 2003-ban szigorította volna a vonatkozó törvényeket, naponta mintegy 70 millió kéretlen levelet küldtek szét a világhálón hamis címekről. A csoport egy hongkongi segítő közreműködésével (akit szintén 51 hónap börtönre és félmillió dolláros kártérítés megfizetésére köteleztek) 2004-ben több milliárd olyan spamet küldtek szét a neten, amellyel olcsó kínai részvények értéket tornázták fel mesterségesen, mely módszerrel mintegy 3 millió dolláros haszonra tettek szert egyetlen nyár alatt. Ugyanakkor Ralsky ügyvédje úgy nyilatkozott, túlzottnak tartja a kiszabott büntetést, amelyhez hasonló súlyosságúval praxisa során még nem találkozott.