Vágólapra másolva!
A Louis van Gaal vezetőedzővel kapcsolatban tett kritikus megjegyzései miatt 25 ezer eurós pénzbüntetést kapott klubjától Luca Toni, a Bayern München világbajnok olasz labdarúgója. Ezt Uli Hoeness menedzser közölte a szerda esti Bajnokok Ligája-találkozó után, amelyre a játékost nem is nevezték.

"A bocsánatkérésére még várunk. Ha ez megtörténik, bizonyára még lehet esélye" - fogalmazott Hoeness. "Négy hónapja nem jövünk ki egymással, gyakorlatilag nem is kommunikálunk" - mondta korábban a holland trénerről a 32 éves légiós. "Szívesen hazatérnék, hogy belőjem azokat a gólokat, amelyek visszajuttatnának a nemzeti csapatba. Elvégre a jelenleg aktív csatárok közül én vagyok a gólrekorder a válogatottban."

A pénteken leköszönő klubelnök, Franz Beckenbauer egy tv-interjúban elárulta: egyáltalán nem örül a kialakult helyzetnek. "Lassan már nem lesz olyan futballistánk, aki ne panaszkodna. Ribéry el akar menni, Toni el akar menni. A végén majd nekem kell játszanom, és az nem lenne jó" - mondta.

Toni ebben az idényben mindössze négyszer jutott szóhoz a bajoroknál, múlt vasárnap van Gaal a keretbe sem jelölte - állítólag lágyéksérülés miatt. A támadó két hete már kapott egy komolyabb pénzbüntetést a klubvezetéstől, mert idő előtt elhagyta az Allianz Arenát, miután lecserélték a Schalke elleni mérkőzés szünetében. Tonit az izraeli Maccabi Haifa elleni BL-meccsre sem nevezték, a bajorok nélküle nyertek szerdán este 1-0-ra.