Ismét Novák Péter lett az IAB hazai elnöke

Vágólapra másolva!
Az online marketinges szervezet régi-új vezetője szeretné minél előbb elérni, hogy öt forintból egyet az új médiában költsenek el a hirdetők.
Vágólapra másolva!

A 2008 novemberében elindított Interactive Advertising Bureau Hungary (IAB Hungary) 2009. november 26-án tartotta meg idei, éves taggyűlését. Az immár 60 tagú, ügynökségeket, tartalomszolgáltatókat és ügyfeleket egyaránt tömörítő szakmai szervezet eredményes első évet tudhat maga mögött - áll az IAB közgyűlésről kiadott közleményében.

Az érdekérvényesítő szervezetben nyolc munkacsoportban (video, display, social, mobil, targeting, search, oktatás, adex) folyik szakmai munka, elindult a médiaszekció, ezekben a tagvállalatok 86 százaléka - összesen több mint száz szakember - vesz részt aktívan.

A taggyűlés módosította a szervezet alapszabályát az első év tapasztalatai alapján és a jövőbeli feladatokhoz illeszkedően. Emellett a tagság megválasztotta a következő három évre a szervezet vezetőit.

Az új elnökség tagjai:

  • Novák Péter, elnök (Kirowski)
  • Fekete Márton (Mindshare)
  • Gulyás János (Ipsos)
  • Kozári István (Fastbridge)
  • Kürti István (Sanoma)
  • Peresztegi Zoltán (Google)
  • Somogyi Endre (Adverticum)
  • Szabó Ákos (Adaptive Media)
  • Szabó Erik (Carnation)
  • Ziegler Gábor (CEMP)

Novák Péter, az IAB Hungary újraválasztott elnöke a jövőbeli feladatokkal kapcsolatban elmondta: "Elsőszámú célunk, hogy a digitális marketing minél hamarabb eljusson a következő fontos mérföldkőhöz, hogy részesedése a reklámtortából meghaladja a 20%-ot. A hosszabbtávú célok eléréshez pedig kiemelten fontos az oktatási területen történő előrelépés. Mindezek mellett intenzív kommunikációval, iparági ajánlásokkal is támogatni fogjuk céljainkat, továbbra is nagy hangsúlyt fektetve az iparági, szakmai együttműködésekre."

Az IAB-t a Magyar Reklámszövetség képviseli hazánkban, amelynek Novák Péter az alelnöke.