Vágólapra másolva!
Mind a magán, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak kapcsán rendkívül kedvező adatokról számol be a Stabilitás Pénztárszövetség negyedéves nyugdíjpénztári elemzése: a hazai pénztárak ledolgozták az elmúlt időszak kedvezőtlen hatását, sőt az önkéntes nyugdíjpénztárak a válságot megelőző időszakhoz képest is rendkívüli eredményt könyvelhettek el.
Vágólapra másolva!

Mind az önkéntes, mind a magánynyugdíjpénztárak kiemelkedően teljesítettek az elmúlt negyedévben, ledolgozva a pénzügyi válság következtében elszenvedett 2008. évi és 2009. első negyedévi veszteségeket - derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség adataiból (a szövetség a pénztári szféra legnagyobb képviselője, a legújabb, a nyugdíjpénztárak 2009. év harmadik negyedévéves adataira vonatkozó elemzése tartalmazza a hazai magánnyugdípénztárak 93 százalékának és az önkéntes nyugdíjpénztárak 91 százalékának adatait).

A nyugdíjpénztári szféra a válság elejétől fogva azt tanácsolta tagjainak, hogy pánikszerűen ne nyúljanak hozzá megtakarításaikhoz. "A mostani kimagaslóan jó pénztári eredmények visszaigazolják a szövetség előrejelzését, és alátámasztják azt, hogy a nyugdíjpénztárak esetében hosszú távon kell gondolkodni" - mondta dr. Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.

Az adatszolgáltató magánnyugdíjpénztárak vagyona az idei harmadik negyedév végére meghaladta a 2352 milliárd forintot; a 2007-es 1 főre jutó 715 ezer forintos vagyonhoz képest 2009 harmadik negyedévére 840 ezer forintos szintet értek el a pénztárak. Az elmúlt két negyedév befektetési teljesítményével a magánnyugdíjpénztárak ledolgozták az elmúlt időszak teljes veszteségeit; kiegyenlítették a 2008. teljes évi és az 2009. első negyedév negatív eredményeit.


Magánnyugdíjpénztárak adatai*

2008.Q4.2009.Q1.2009.Q2.2009.Q3.
Vagyon (ezer forint)

1 752 420 715

1 745 018 691

2 011 796 346

2 352 817 549

Taglétszám (fő)

2 755 602

2 781 532

2 795 906

2 843 000

Hozam (százalék)

Klasszikus

-0,49

-6,97

9,71

8,42

Kiegyensúlyozott

-6,00

-6,99

11,14

11,70

Növekedési

-13,98

-3,83

11,17

14,21

Befektetési tevékenység eredménye (milliárd forint)

-181

-57,1

187,8

264



*A szövetség tagpénztárai valamint az adatot szolgáltató pénztárak negyedéves jelentései alapján

A választható portfóliós rendszer bevezetése beváltotta a hozzá fűzött reményeket; a magánnyugdíjpénztári klasszikus portfólió 8,42, a kiegyensúlyozott portfólió 11,7, míg a növekedési portfólió 14,21 százalékos átlaghozamot ért el 2009 harmadik negyedévben. A pénztárak, a magánynugdíjpénztári megtakarítások közel háromnegyedét a növekedési portfólióban tartják nyilván.

A magánnyugdíjpénztári össztaglétszám az elmúlt negyedévben 47 ezer fővel nőtt. A jogszabályi változás hatása még nem volt számottevően érzékelhető a harmadik negyedév végére, az adatot szolgáltató pénztáraktól mindösszesen 2800-an léptek vissza a tb-rendszerbe.

Az önkéntesek is sokat javultak

A befektetői környezetben tapasztalható pozitív fordulat az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon mértékében is megmutatkozott; az adatot szolgáltató önkéntes nyugdíjpénztári vagyon piaci értéke a harmadik negyedév végére elérte a 704 milliárd forintot, ami 10,4 százalékos növekmény az előző negyedévhez képest. Az önkéntes nyugdíjpénztárak az elmúlt negyedév befektetési teljesítményével (+66,3 milliárd forint) nemcsak ledolgozták a 2008-ban és a 2009. első negyedévében felhalmozott veszteségeket, de 11 milliárd forintos pozitív egyenleget könyvelhettek el a tavalyi első negyedévhez képest.

Az elmúlt negyedévben is markáns különbség látható az önkéntes nyugdíjpénztári teljesítményekben: az "egyportfóliós" modellt alkalmazó pénztárak hozamát (8,85 százalék) a harmadik negyedévben is felülmúlta a választható portfóliós rendszert üzemeltető pénztárak hozama (10,92 százalék).

Annak ellenére, hogy az elmúlt két negyedévben nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi veszteségek ellenére is - annak, aki megteheti - megéri megtartani az addig felhalmozott önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat, a harmadik negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztári taglétszám továbbra is csökkent, közel 14 500 fővel esett vissza.