Járai, Kopits: A maastrichti kritériumoknál is szigorúbbak kellenek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Magyarországnak a maastrichti kritériumoknál is szigorúbb követelményeknek kellene megfelelnie a gazdaság talpra állításához, helyre kell állítani a hitelességet, és átláthatóvá kell tenni a költségvetési politikát - ezen a véleményen volt egyetértésben Kopits György és Járai Zsigmond a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott szerdai beszélgetésen.

Kopits György, a Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának elnöke a Magyar Fiatalok Európáért Egyesület szervezte rendezvényen azt mondta, a piacok bizalomvesztése miatt Magyarországnak a környező országokénál magasabb a kockázati felára, ami akár plusz 300 milliárd forintot is jelenthet a kamatkiadásokban. Járai szerint az ország kétszer annyit fordít a kamatkiadásokra, mint tenné ezt a régió más országa, hasonló adóssággal.

Járai hiányolta a költségvetésből az intézményi rendszer átalakítását, mondván, egy kávézásnyi idő alatt akár 100 felesleges állami intézmény összegyűjthető. "Sajnos az IMF gyors közbeavatkozása elmosta a válságot" - utalt arra, hogy a társadalom nem követeli a reformokat, és a politikusok is halogatják a szükséges döntéseket.