Mol-gázzal töltik a dunaalmási tárolót

Vágólapra másolva!
A Közép-európai Gázterminál (KEG) Nyrt. szerződött a Mollal propán-bután gáz tárolására. A tőzsdére bevezetett cég idén nyitotta meg tározóját, amelyet bérbe is ad.
Vágólapra másolva!

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. és a Mol Nyrt. a napokban írt alá szerződést, melynek keretében a Mol 1500 tonna propán-bután gázt tárol be a KEG dunaalmási gáztermináljába - közölte a KEG.

A szerződött 1500 tonna PB-gáz - melynek befejtése meg is kezdődött - propán és bután szállítmányként vasúton érkezik a terminálra, ahol a dunaalmási cég keveri a szabványban előírt összetételben, illetve készletezi a szükséges időtartamban. A kitárolás a Mol igényei szerint vasúton és közúton is történhet.

A tartályban tárolt készlet - azon túl, hogy segíti a téli ellátást - hatékonyabbá teszi a vasúti vagonok kihasználását, diverzifikálja a belföldi ellátást - olvasható a közleményben.

A cseppfolyós propán-bután gáz forgalmazásával és tárolásával foglalkozó KEG Nyrt. a háromnegyedévet 20,5 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta. Az üzemi eredmény ebben az időszakban a tavaly egész évinek csak alig több mint egynegyede, 36,6 millió forint volt, a pénzügyi műveletek vesztesége azonban csaknem felére, 57 millióra csökkent.

A céget idén májusban vezették be a tőzsdére, a BÉT "B" kategóriás kereskedésébe. A cég később elkezdte feltölteni a tározókat, elsőként az Olaszországon keresztül vasúton érkező, cseppfolyós gázzal. Ekkor már bejelentették, hogy a cég lehetővé teszi a bértárolást legkevesebb egy éves időtartamra.