Jól indított a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,04 pontos emelkedéssel, 20 567,14 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 1,02 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a csütörtöki kereskedés a szerdai korrekció korrekciója lehet. A kereskedés elején az elemező kisebb emelkedést valószínűsít, de a nap további része véleménye szerint teljesen nyitott.

A sorozatos rossz hírek: a dubaji pénzügyi helyzet, a spanyol leminősítés ellenére a globális piac "állja a sarat", bár a feltörekvő tőkepiacok kicsit jobban megérzik a negatív híreket. Az OTP részvényárfolyamát befolyásolhatja a rubel gyengülése, de ez magyar vállalatokat is érinthet. A Cashline vezető elemzője arra számít, hogy délelőtt a forint teszteli a 275 forint alatti euró árfolyamot, de a délután folyamán lehet, hogy meginog a bizalom.

Málits Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője is nyitásban kis emelkedésre számított. A továbbiakban a kereskedést a nemzetközi piacok befolyásolják, így a részvényárfolyamok mozgása bizonytalan. Szerinte a budapesti részvényárfolyamok a nap során inkább lefelé csorognak majd. Kiugró forgalom nem várható és annak jelentős részét változatlanul az OTP adja majd.