Játékprogramot a gyereknek!

Vágólapra másolva!
Nincs több tévelygés a játékboltok polcai közt. Karácsonyi videojátékos cikkünkben azoknak próbálunk segítséget nyújtani, akik nem tudják eldönteni, melyik korosztálynak milyen számítógépes vagy épp konzoljátékot érdemes választani az idei hatalmas termésből.
Vágólapra másolva!

A hatalmas, korábban elképzelhetetlennek tűnő sikerek ellenére a játékipar is megérezte a válságot. Többek között a csökkenő eladásoknak köszönhető, hogy a korábbi árpolitika megváltozott - nem kell hosszú éveket várni arra, hogy egy-egy sikerjáték elérhető legyen kedvező árfekvésben. Szerencsére a trend hatása Magyarországon is érződik, a hazai boltokban akár már egy-kétezer forint körüli áron megvásárolhatóak a tavalyi sikerjátékok. Sőt az idei szezonban megjelent címekért sem feltétlenül kell tízezer forint fölötti összegeket kifizetni. A hatalmas kínálatból nehéz kiválasztani a legmegfelelőbb játékokat, összeállításunk talán segít megkönnyíteni az egyébként valóban nem könnyű döntést.

3-7 éves korosztály

Az EyePet válogatásunk egyik legötletesebb, leginnovatívabb tagja, a legfiatalabb korosztály számára ideális választás, annak ellenére, hogy egyben az összeállítás egyik legdrágább játékáról van szó. Az PlayStation 3-hoz csatlakoztatott kamera megjeleníti a játékos szobáját a képernyőn, és ezáltal úgy tűnik, mintha a játék hőse, a leginkább a kutyák és a majmok keresztezésének tekinthető állatka az adott helyiségben szaladgálna. A kis kedvencet etetni, itatni, nevelgetni lehet, ehhez többnyire elég valamilyen előre meghatározott kézmozdulatot tenni a kamera előtt. A legkülönfélébb minijátékok, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok teljesítésével különböző eledeleket, kiegészítőket, tárgyakat nyerhet a játékos, amikkel további lehetőségek nyílnak meg. Egy feladatot sem kötelező teljesíteni, az se baj, ha a legkisebbek csak terelgethetik, simogathatják is az állatkát. Egyedül a higiéniára érdemes jobban figyelni, pár nap után már legyek is repkednek az egyre koszosabb kis kedvenc körül. A csomag többek közt a Media Markt és az Auchan áruházakban vásárolható meg, az ajánlott fogyasztói ár 15 590 forint.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=J5cSs4Nd6hTfvOlN
Az EyePet olyan, mint a tamagocsi, csak többet tud

Az óvodás gyermekek számára már mindenképpen érdemes olyan játékokat választani, melyek a kreativitást, a logikus gondolkodást, a találékonyságot fejlesztik. Ilyen például a Barkács Balázs-sorozat, melynek epizódjaiban a ház-, a hajó-, és az autóépítés rejtelmeibe nyerhetnek betekintést a kis játékosok. A sorozat összes epizódja magyar szinkronnal került a boltokba, ráadásul a már ősöregnek tekinthető konfigurációkon is vígan, minden gond nélkül futnak. A játékokért 900-1900 forint közötti áron vásárolhatóak meg, többek között a CD Galaxisban. Ugyanitt a Hugó játékokra is érdemes vetni egy pillantást, az iskola első egy-két osztályába járó nebulók számára már több kihívást nyújtanak, a rendszerkövetelményük hasonlóan alacsony, és szintén rendelkeznek szinkronnal. A legjobb darabnak számító Hugó játékbirodalma jelenleg 4190 forintba kerül.

7-12 éves korosztály

A PlayStation 3 egyik legnagyobb sikerének számító LittleBigPlanet elérhető a Sony PSP nevű kézikonzolján is. A játékosok egy kedves, vicces, teljesen testreszabható rongybabát irányíthatnak végig a hétköznapi tárgyakból, anyagokból összerakott, legkülönfélébb feladatokkal tarkított pályákon. Az aránylag egyszerűnek mondható játékmenet már a fiatalabb játékosoknak is teljesen érthető, és élvezhető. A LittleBigPlanet ráadásul az egyjátékos és kooperatív többszereplős módokat felvonultató alapjáték mellett egy pályaszerkesztőt is tartalmaz, amellyel tényleg pillanatok alatt lehet összeállítani az álompályákat. A saját tervezésű szinteket az interneten keresztül rögtön meg is lehet osztani a barátokkal, és ismerősökkel.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fWdesLCT8jbzenwh
Kevés az annyira aranyos platformjáték, mint a Little Big Planet

A gyermekjátékok iránt érdeklődők számára mindenképpen jó kiindulópont, ha a Disney logót keresik a dobozokon. A rajzfilmek mellett nagyjátékfilmekkel foglalkozó stúdió játékadaptációkat, és eredeti ötletre épülő játékokat is készít, forgalmaz. A CD Projekt a legjobb filmes átiratokat most csokorba gyűjtötte. A Disney varázslatos kollekció néven futó sorozat tagjai közt megtalálható több Aladdin, Micimackó, Tarzan, Toy Story és Csodacsibe játék. Míg az előbbiek inkább a fiatalabb játékosokat kötik le, a korosztály idősebb tagjainak érdemes a Narnia feldolgozásával próbálkozni. A kaland és ügyességi elemeket is felvonultató játékok sajnos csak angol nyelven futtathatóak, a sorozat minden tagja 1990 forintba kerül.

A korosztályt megcélzó Scooby-Doo sorozat összes epizódja beszél magyarul, ráadásul a szereplők a rajzfilmben megszokott hangokon szólalnak meg. A sorozat tagjai leginkább kalandjátékok, melyekben érdekes fejtörőket kell megoldani a játékosoknak a továbbjutáshoz. Annak ellenére, hogy a csapat elvileg folyamatosan szellemeket üldöz, a történetek inkább humorosak, mint ijesztőek. A nyomozások során érdekes, és hasznos információkkal gazdagodhatnak a játékosok, a feladatok sokszor alaposan megdolgoztatják az agytekervényeket is. A Scooby-Doo epizódjai 2490 forintért szerezhetőek be, jelenleg öt rész található meg a boltok polcain.

12-15 éves korosztály

Az idősebb gyermekek számára rengeteg játékot kínálnak a kiadók. Ezek megpróbálják a legismertebb és legkedveltebb műfajt, az akciót finomított, vértelen formában a tinédzserek elé tárni. A legjobb példa erre a G-Force - Rágcsávók című film játékos feldolgozása, melyben minden olyan elem megtalálható, amit a komolyabb akciójátékokban alkalmazni szoktak. A játék minden mozgalmasság, erőszak ellenére mégis nyugodtan ajánlható a korosztály fiatalabb tagjai számára. A rengeteg humorral megfűszerezett történetben egy speciálisan kiképzett tengerimalac-különítmény tagjait irányítva kell megoldani az életre keltett háztartási eszközök rejtélyét. Lopakodás, repkedés, járművezetés, és számtalan sokszínű, akcióra kihegyezett pálya vár a tinikre a magyar felirattal is ellátott játékban, mely jelenleg 7990 forintba kerül.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pSjPNbvRcWipCoOY
Szuper kütyükkel küzdenek a kommandós tengerimalacok

A bunyós játékok és rajzfilmek stílusát, hangulatát próbálták ötvözni az egyébként brutális akciójátékok készítésével foglalkozó IO Interactive munkatársai. A csapat a Hitman és a Kane & Lynch-sorozatok újabb epizódjai helyett idén a gyermekeknek szóló Mini Ninjas fejlesztésével foglalkozott. A fekete humorra és sok-sok bunyóra épülő játékban több, egymástól minden tekintetben különböző főhős vethető be, akik ráadásul mind rendelkeznek valami egyedi speciális képességgel is. Az egyik főszereplő például fel tudja venni a közelében tartózkodó állatok formáját, hogy galambbá vagy rókává átalakulva szabaduljon meg a szorultabb helyzetekből. A PC-s változatért 4999, az Xbox 360 verzióért 14 990 forintot kell kifizetni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=nUsadeE9wQySGnrd
Aranyos, de kellően nehéz feladatokkal van tele a Mini Ninjas

A The Sims-széria várva-várt harmadik epizódja az év közepén jelent meg, de sejteni lehetett, hogy a folytatás nem fog sokáig váratni magára. A Világ körül kiegészítőcsomag egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a hétköznapi robotba belefáradt karakterek elutazhassanak a világ legkülönbözőbb pontjaira, például Franciaországba, Egyiptomba, és Kínába is. A különböző országokban a legismertebb látnivalók, nevezetességek megtekintése mellett lehetőség nyílik a barátkozásra, illetve számtalan új képesség elsajátítására is. A magyar feliratos kiegészítő 7990 forintba kerül.

15-18 éves korosztály

2009 az autós, versenyzős jellegű játékok éveként kerül be a játéktörténelem lapjaira. Az elmúlt pár évben gyengélkedő Need for Speed-sorozat legújabb, végre valóban újszerű epizódja mellett az Xbox 360 exkluzív Forza, és a multiplatform Colin McRae DIRT-sorozat is újabb részekkel gazdagodott. A Need for Speed SHIFT a sorozat korábbi játékaitól eltérően inkább a szimuláció szerelmeseit célozta meg, az új részben nem lehet ész nélkül nyomni a gázpedált. A Forza 3 hasonló irányvonalat képvisel, a játékban található segítségek kikapcsolása után valóban csak a legtapasztaltabb játékosok, sofőrök tudják hibátlanul venni az akadályokat. Az összes segítség bekapcsolásával viszont még a kezdők is képesek jól teljesíteni a versenyeken. A DIRT sorozat második epizódja ellenben könnyebbre sikeredett az elődnél. A színtiszta száguldás szerelmesei leginkább ebben találják meg a számításukat. A csak Xbox 360 platformon elérhető Forza 3 ára 10990-, a PC-s Need for Speed SHIFT ára 8990-, a konzolos változatok ára 12990 forint.

A Colin McRae DIRT 2 PC-s változata december 11-én jelenik meg, ennek érdekessége, hogy első között támogatja a legújabb DirectX 11-es technológiákat. Akik szeretnék a leghető legszebb grafikával futtatni a játékot, azoknak Windows 7 operációs rendszerrel, valamint a borsos árú DirectX 11 videokártyák egyikével kell rendelkezni. A PC-s verzió 7990 forintért, a konzolos változatok 12990 forintért vásárolhatók meg.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RnWoiY7HYYKjGYuc
Csodálatosan fest, de méregdrága hardver kell még a Direct X 11-hez

Az egyedi humorral, és hihetetlen mennyiségű ötlettel átitatott Lego játékok nagyon népszerűek, főleg annak köszönhetően, hogy a fejlesztők mindig biztos kézzel választják ki a feldolgozandó témát. A legutolsó megjelent epizód az Indiana Jones filmeket dolgozza fel, a Lego Indiana Jones 2 a szokásos humoros pályák mellett a kooperatív mód tovább fejlesztett változatát is a játékosok elé tárja. Az eddigi Lego játékokban a képernyőn megjelenő, különböző játékosok által irányított karakterek nem tudtak eltávolodni egymástól, a készítők ezen most végre változtattak, így a gamerek egymástól függetlenül is be tudják járni a pályákat. Mind a szétválást, mind a találkozást látványos formában jeleníti meg a játék, melyet egyébként 8990 forintért lehet megvásárolni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Abg8MeQPQBCgOHak
Ez a pofon már ismerős lehet a mozivászonról

18 évnél idősebb játékosoknak

A fiatal felnőtt korosztály számít természetesen a legelkényeztetettebb célcsoportnak, nekik szól többek között az [origo] tesztelője által korábban kipróbált Batman: Arkham Asylum, a Modern Warfare 2 és az Assassin's Creed is. Ez a három játék verseng az év legjobb akciójátékja címért, így megvásárlásuk mindenképpen ajánlott. Azoknak, akik a szerepjátékokat részesítik előnyben, a magyar felirattal is ellátott Dragon Age: Vérvonalak című játékot kell mindenképpen kipróbálni. Az szerepjátékokban hagyományosan erős Bioware új játékában minden egyes kiválasztható karakter más történetvonallal rendelkezik, és a játékos minden döntésének komoly hatása van a sztori alakulására. A 9990 forintért megvásárolható játék több tucatnyi játékórára való elfoglaltságot biztosít.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VOvCgpBv4upCrpBA
Hősként küzdhetnek a gamerek a Dragon Age-ben

A sok vitát kiváltott Left 4 Dead 2 máris az év egyik legsikeresebb PC-s játékának számít. A négy fős kooperatív módjáról ismert zmbis játék újabb epizódja ugyan a vártnál gyorsabban készült el, de ez nem ment a játékélmény rovására. Az előzőnél is több zombi tör a négy főhős életére, akik szerencsétlenségükre éppen New Orleans környékén tartózkodnak, amikor az élőhalottak támadásba lendülnek. A játék érdekessége, hogy nincsen előre beállítva, hogy a pályák melyik pontján hány, és milyen típusú ellenfél támad a játékosra. Ehelyett egy speciális rendszer, az úgynevezett rendező dönti el, hogy mikor és milyen zombik törnek a játékosok életére. A PC-s, magyar felirattal ellátott verzió 11990 forintba, az angol nyelven beszélő Xbox 360 változat 16990 forintba kerül.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=pjEjr6wWtlySQbVK
New Orleans a világvége után is életteli hely

Az év végére aránylag kevés játék megjelenését időzítették, főleg az év sikerjátékának számító Modern Warfare 2-től való félelem miatt. A világ egyik legnagyobb kiadójának számító Electronic Arts a szokásos, évente megjelenő sportjátékok mellett csak a The Saboteur című játékot dobta piacra, melynek fejlesztőcsapatát ráadásul a megjelenés előtti napokban szélnek is eresztették. A rossz előjelek ellenére a világháborús-, és a Grand Theft Auto-sorozatra emlékeztető programok egyvelegének szánt akciójáték egészen izgalmasra sikerült, még hanem is hoz sok újdonságot

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DKcUyyD9EMuCPity
Macskaköves utcákon küzdhet a nácik ellen a játékos

A történet az első pár küldetés során pörgős, és kifejezetten izgalmas. A második világháború kitörésekor egy autóversenyzői babérokra törő ír szerelő összetűzésbe kerül egy német sofőrrel, ennek következtében a legjobb barátját megölik, és végül kénytelen elmenekülni. A száguldozást követően végül Párizsban köt ki, ahol a helyi ellenállás egyik legfontosabb alakjává válik. A történet, illetve a játék tempója kissé leül az első pár órát követően, de ettől függetlenül mindenképpen érdemes kipróbálni. Azév végi hajrá utolsó nagy játéka hosszú távú szórakozást nyújt, és a hibái ellenére is élvezhető, izgalmas mű. A PC-s változat ára 11990-, a konzolos verziók ára 16990 forint.

Tóth Tibor