Vágólapra másolva!
Ben Bernanke lett az év embere a Time magazin választásán. Az ötvenhat éves gazdasági szakembert szürke adminisztrátornak ismerték, de a Fed élén a válságban nyújtott teljesítménye révén a világ figyelmének a középpontjába került.
Vágólapra másolva!

Bernanke az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, ezáltal a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi vezetője. A világgazdaság ugyanis roppant mód függ a dollár árfolyamának alakulásától, amelyre nagy hatással van a bank kamatpolitikája. Ezen keresztül ugyanis befolyásolják a pénzkínálatot a gazdaságban, az infláció alakulását, a munkanélküliek számát és végső soron az egész világ pénzügyeit. Jellemző, hogy a forint árfolyamának alakulásában is hatalmas szerepe van a dollárkurzus napi alakulásának.

A Time magazin szerény, visszahúzódó embernek írja le Bernankét, aki rendszerint együtt étkezik családjával. Ezért is gondolta mindenki, hogy az elődje, Alan Greenspan után, akinek színes egyéniségét szinte vallásos tisztelet övezte, egy szürke, unalmas végrehajtó fog következni. A válság azonban előtérbe helyezte a jegybankot és Bernankét, akinek a szavait szó szerint milliók lesik.

Azóta rengeteg becenévvel illették: a Wall Street-iek védőszentje, Ben Király, a negyedik hatalmi ág megválasztatlan fejedelme vagy épp Bankmentő Ben. Egykor Helikopter Bennek is nevezték, mert kiállt Milton Friedman elmélete mellett, hogy egyes válságokat azzal lehet leghatékonyabban kezelni, ha közvetlenül a fogyasztókhoz juttatunk el pénzt. Ezt úgy is el lehetne érni, ha helikopterről egyszerűen pénzt szórnánk az utcára - mondta.

Ennek ellenére mind az amerikai baloldal, mint a jobboldal részéről azt hallani, hogy nem ragaszkodnának az újraválasztásához. A kongresszus azzal is kacérkodik, hogy megnyirbálják a Fed függetlenségét és hatalmát. Szemlátomást nem tetszik a politikusoknak a túlzottan önálló jegybank, amely valóban kevés megkötéssel alakíthatja az ország monetáris politikáját, azaz pénzkínálatát.

Bernanke a válság kapcsán elismerte, hogy a munkanélküliség túl magas, a brókerek túl mohók, a bankárok már megint hatalmas prémiumokat fizetnek ki maguknak, és amíg a válságnak technikailag vége, a növekedés még mindig törékeny és lassú. "Értem, hogy miért frusztráltak az emberek. Én is az vagyok" - mondta Bernanke hozzátéve, hogy ő is egy olyan kisvárosból érkezett, amelyet súlyosan érint a válság, ezért "ez az egész nagyon is valós" számára.

Azt azonban látni kell, hogy a gazdaság sokkal rosszabb állapotban is lehetne, ha a Fed nem tett volna rendkívüli lépéseket a pánik kezelésére. A kamatok már jó ideje minimális szinten vannak, ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi bankok alacsony kamatok mellett, olcsón jutnak hitelhez a jegybanknál. Ezzel csökken az egész gazdaságban a hitelek kamatlába, ezzel segítve a növekedést. Igaz viszont, hogy a sok pénz később inflációt gerjeszthet. Erre december közepén úgy reagált Bernanke, hogy azért nem okoz gondot, mert a gazdaság nagy tartalékokkal rendelkezik, még messze nem pörög teljes fordulaton, ezért a beinduló növekedés fel fogja szívni a fölösleges pénzmennyiséget.

A Time magazinnál esélyes volt még Stanley McChrystal, aki az afganisztáni nemzetközi erők főparancsnoka, Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, Usain Bolt, jamaikai futó, háromszoros aranyérmes a pekingi olimpián, valamint a Kínai Dolgozó, az ázsiai gazdaság növekedése miatt.