Negyvenmillós büntetést kapott a K&H

Vágólapra másolva!
Megtévesztően tájékoztatott az általa kínált CDO-kötvényekről a K&H Bank a GVH ítélete szerint, ezért a versenyhatóság 40 millió forintos bírságot rótt ki rá. A hitelválság első hullámai nyomán elértéktelenedett papírokról a pénzintézet azt állította, hogy "a magyar államkötvénynél is biztonságosabb befektetés".
Vágólapra másolva!

A K&H Bank Zrt. 2005 októbere és 2007 májusa között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az általa értékesített CDO-kötvények tájékoztató leírásainak alkalmazásával - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A banknak emiatt 40 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH annak vizsgálatára indított eljárást a K&H ellen, hogy az megsértette-e a versenytörvény rendelkezéseit a befektetés lényeges jellemzőiről, biztonságosságáról, a vállalt kockázatokról és a garanciákról a fogyasztóknak adott tájékoztatásokkal - áll a versenyhatóság közleményében.

A K&H Bank 2005 őszén kezdte el értékesíteni az anyavállalatától, a KBC-től megvásárolt CDO-termékeket, kiemelt, privát banki és vállalati ügyfeleknek. A kötvények 50 ezer euró összegben voltak jegyezhetőek. (Az úgynevezett CDO-k olyan speciális értékpapírok, amelyek mögött kötvények, hitelek vagy egyéb eszközök állnak fedezetként. A befektetők a CDO vásárlásával átvállalják az adott hitel-, illetve kötvényportfolió kockázatát.)

A GVH szerint ha egy vállalkozás egy bonyolult terméket kínál a fogyasztók számára, akkor számolnia kell azzal, hogy a termékről adott tájékoztatásnak is ehhez igazodóan bonyolultnak kell lennie. A tájékoztatások tartalmát a vállalkozásnak kellő odafigyeléssel, a szakmai gondosság követelményei szerint kell meghatároznia.

A tájékoztatók azonban egyszerű vállalati kötvényekként mutatták be a CDO-kat, amelyek megvásárlásával a fogyasztó több száz vállalat hitelkockázatát vállalja fel. A másik fontos üzenet az volt, hogy a KBC csoport aktív vállalatfigyelést folytat, melynek révén időben észreveszik a bajt, és lecserélik a gondban lévő vállalatok hiteleit, így biztosítva a kötvényesek védelmét.

A GVH álláspontja szerint mindez nem felelt meg a valóságnak. A tájékoztatók ugyan kitértek a kötvények mögötti pénzáramlásra, de ezt nem oly módon tették, hogy a fogyasztó előtt ténylegesen ismert legyen, milyen nem csak vállalati hitelekkel kapcsolatos eszközöket magában foglaló portfolió áll a kötvény mögött, és ennek megfelelően milyen jellegű kockázatokkal kell számolni. Azt sem közölték a fogyasztókkal, hogy a portfólió összetételében, változás következhet be.

A vizsgált tájékoztatók kategorikus állítással a magyar államkötvénynél is biztonságosabb befektetésnek minősítették az adott CDO-kötvényeket, így a ténylegesesnél kedvezőbb képet sugalltak a fogyasztók számára. Elhallgatták továbbá azt, hogy nem adható biztosíték a kötvények likviditására.

A bírság összegének megállapításakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a bank korábban már többször megtévesztette a fogyasztókat, mostani, bizalmi terméket érintő jogsértése pedig jelentős pénzösszeget igényelt és több éven át valósult meg. Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a bank törekszik arra, hogy a CDO-kötvénytulajdonos ügyfelekkel peren kívüli egyezséget kössön.

Hasonló okokból a PSZÁF már idén áprilisban megbüntette a bankot, 10 millió forintra.