Vágólapra másolva!
Új, több évre szóló szerződést kötött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Los Angeles Lakersszel Pau Gasol.

A kaliforniai alakulattól nem közöltek részleteket, helyi médiaértesülések szerint azonban a 29 éves spanyol játékos sokmillió dolláros megállapodást kötött, melynek értelmében 2014-ig marad jelenlegi állomáshelyén. A hároméves hosszabbítás állítólag 64,7 millió dollárt hoz a számlájára.

A világbajnok, olimpiai ezüstérmes Gasol 2008 februárjában szerződött Los Angelesbe, azt követően, hogy Barcelonából érkezve hét idényt lehúzott a Memphis Grizzlies alakulatában.

"Az elmúlt másfél év alatt Pau gyorsan az egyik legjobbá fejlődött a minden poszton bevethető játékosok között. Az, amit a pályán és azon kívül nyújt a Lakersnek, számottevő, ezért örülünk annak, hogy nálunk folytatja pályafutását" - indokolta az együttműködés folytatását Mitch Kupchak igazgató.