Jön a karperec-mobil és a transformer-tévé

Vágólapra másolva!
Öt éven belül az Asus karperecként viselhető, hajlékony képernyős, mozdulatvezérelt mobillal, billentyűzet helyett puha felületű képernyőt tartalmazó laptoppal és a Transformer-robotokhoz hasonlóan szétnyíló internetes tévével rukkolna elő. Ezekből egyelőre csak koncepciók léteznek.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön nyitotta meg kapuit Las Vegasban az év legfontosabb szórakoztatóelektronikai vására, a CES: a rendezvényen csaknem minden olyan otthonokba szánt technológiai újítást be fognak mutatni, amely idén, vagy legalábbis a következő néhány évben a boltokba kerül. Ez utóbbiak közé sorolható az Asus Waveface nevű elképzelése, ami a cég szerint öt éven belül valósággá fog válni. A jelenleg koncepció szintjén létező technológia egyebek mellett egy karperecként viselhető okostelefonból, egy netbook nagyságú, duplaképernyős eszközből, és egy bizarr kinézetű televízióból áll.

Az intelligens karperecbe egy képernyőt építenek, melynek menüjében nem érintéssel, hanem kézmozdulatokkal, gesztusokkal lehet mozogni - derül ki a koncepció demonstrációs videójából. A karórához hasonlóan viselhető eszköz - amely persze a pontos időt is megmutatja - az elképzelések szerint akár üzeneteket is letölt automatikusan, vagy webes térképpel segít tájékozódni. Az eszköz levehető, és kiegyenesíthető lesz, hogy szükség esetén jobban lássuk képét.

http://www.youtube.com/v/wAhy-QlFAUw&hl=en_US&fs=1&

Nézze meg a Waveface bemutatóját!

A való élethez közelebb állónak tűnik a cég másik koncepciója, a Waveface Light, amely egy olyan számítógépet takar, amely leginkább egy darab papír, és egy netbook keresztezésének tekinthető. Bár kettéhajtható kivitelben készül, külön billentyűzettel fel sem szerelik, ez csupán akkor jelenik meg a helyén található képernyőn, ha épp szükség van rá. Ellenben a cég közlése szerint nem hagyományos érintőképernyőt alkalmaznak majd, hanem egy speciális, puha felülettel bevont fajtát, így nem lesz kényelmetlen rajta a pötyögés, viszont filmek, képek nézegetéséhez a virtuális billentyűzet teljesen eltüntethető. Az idén érkező, Google OS-t futtató készülékekhez hasonlóan ez a ketyere is elsősorban a számítási felhőben való üzemre lesz kihegyezve, azaz elsősorban nem saját háttértárán raktározza, hanem távoli szerverekről kéri le a szükséges adatokat a neten keresztül. Az előbbi két eszközzel szinkronizálja adatait az Asus szerint egy újfajta tévé is, amely internetes funkciókkal is bír, készenléti módban pedig összecsukja magát, ilyenkor pedig az LCD elé is begördül két hullámszerű előtét - ezek funkciójára eddig nem sikerült rájönnünk, talán a hangfalakat rejti el ilyenkor maga mögé?