Vágólapra másolva!
Az Arsenal annak ellenére is versenyben áll a bajnoki címért, hogy a nyáron kissé meggyengült a kerete, ráadásul az ősszel rengetegen kidőltek a sorból. A sérüléshullám elsősorban a támadókat sújtotta, Theo Walcott, Nicklas Bendtner és Robin van Persie is kiesett egy időre, utóbbi talán már nem is játszhat a szezonban. Így aztán sokan biztosra vették, hogy a klub a télen igazol egy csatárt, de lehet, hogy erre mégsem kerül sor. Arsene Wenger szerint abnormálisak a piaci árak, ő azonban nem hajlandó többet költeni egy játékosra a valós értékénél.

A még októberben megsérült - és azóta Dániában kezelt - Bendtner felépülőben van, a héten visszatér Londonba, és az orvosi vizsgálatokon dől majd el, hogy mikor léphet ismét pályára. "Ha Bendtner még további két hónapig nem állhat a rendelkezésünkre, akkor mindenképpen szükségünk lesz valakire" - jelentette ki Arsene Wenger vezetőedző.

A kérdés már csak az, hogy ebben az esetben kit vesznek meg az Arsenal. Wenger ugyanis jó előre kijelentette, hogy nem hajlandó csillagászati összeget kifizetni. "Miért adjak ki tízmillió fontot egy olyan játékosért, aki csak ötöt ér? A jelenlegi piacon abnormális viszonyok uralkodnak, mert egy-két klub számára a pénz nem számít, és ez nyomást gyakorol a többi csapatra is. Én azonban ezt nem tehetem meg, csak megfelelő árért vagyok hajlandó igazolni" - fejtette ki a francia.

Persze az angol lapok azért sejtik, hogy Wengert kit szeretne megszerezni. A Girondins Bordeaux csatára, Maruan Csamak állítólag azért nem jön számításba, mert a nyáron lejár a szerződése, és akkor ingyen lehet leigazolni. A legújabb pletykák szerint így aztán Wenger figyelme a West Ham United angol válogatottja, Carlton Cole felé fordult. A West Hamnek a rossz anyagi helyzete miatt szüksége van a pénzre, de állítólag még így is kilencmillió fontot kérnek.

Azt sem lehet kizárni, hogy Wenger a rá jellemző módon egy ismeretlenebb, és így olcsóbb játékosra csap le: ilyen lehet például a román CFR Cluj 19 esztendős elefántcsontparti csatára, Lacina Traoré, aki csak négymillió euróba kerülne.

További átigazolási hírek
A Birmingham City kilencmillió fontot ajánlott a Liverpoolnak Ryan Babelért, de a Vörösök ennél többet szeretnének kapni a támadóért. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AS Roma a brazil Atlético Paranaense szélsőjét, Azevedót figyeli. Az Internazionale brazil szélsője, Mancini visszakerülhet korábbi klubjához, az AS Romához Júlio Baptistáért cserébe. A Real Zaragoza kölcsönvenné a Lazio portugál középpályását, Eliseut. A Valencia magyar származású, venezuelai csatára, Nicolás Fedor kölcsönbe a Málagához kerülhet. A PSV Eindhoven középpályását, Ibrahim Afellayt a Juventusszal hozták kapcsolatba. A Sampdoria litván jobbhátvédje, Marius Stankevicius kölcsönjátékosként a Sevillában folytatja pályafutását.