Erőteljes hátraarc a tőzsdei nyitásban

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,57 pontos csökkenéssel, 22 327,05 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 1,47 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

A hét elején lendületes emelkedésben volt a tőzsde, tegnap azonban korrigált a kurzus. Kínában monetáris szigorításról döntöttek, ami lelohasztotta a globális befektetői hangulatot, mondván a lépés visszafogja a jelenleg a világ motorjának mondott kínai növekedést.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője viszont emlékeztetett rá, hogy kedden csak a Mol árfolyama korrigált jelentősebben. Ez pedig nem nevezhető váratlannak az elmúlt napok jelentős emelkedése után. A többi papír árfolyama csak kisebb mértékben gyengült, így nem trendforduló, csak vélhetően egy "zökkenő" volt az elmúlt időszak folyamatos emelkedésében a keddi gyengülés. Fontosabb makroadat szerdán nem várható, a nemzetközi hangulat továbbra is kedvező.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,90 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 22 659,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.