Okostelefon-dömpingre készül idén az LG

Vágólapra másolva!
Könnyen kezelhető telefonokkal, teljesen újszerű szoftverekkel és androidos okosmobilokkal szeretné behozni konkurenseit a koreai gyártó.
Vágólapra másolva!

A világ harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártójának számító LG Electronics a tavalyi 10 százalék után idén 20 százalékkal szeretné növelni mobiltelefon-eladásait - jelentette be a cég szerdai sajtótájékoztatóján a Financial Times szerint. A terv megvalósításához a cég 140 millió készüléket szeretne eladni idén, és az eddig elhanyagolt okostelefon-kínálatát szeretné erősíteni.

Az LG mindeddig elsősorban érintős divatmobiljaival szerzett magának jelentős piaci részesedést és elismerést. Ugyan a világon minden ötödik telefon LG gyártmányú, a smartphone-piacon a koreai gyártó 1 százaléknál is kisebb részesedéssel rendelkezik szemben a Nokia 35 és az Apple 17 százalékával.

"Újabb forradalmi változásokkal nézünk szembe a mobiliparban az okostelefonok számának gyors növekedésének, és annak köszönhetően, hogy egyre nő az igény a tartalmak és a jobb szolgáltatások iránt" - mondta Skott Ahn, az LG mobilos üzletágának vezetője a cég szerdai sajtótájékoztatóján. A cég 20 új okostelefon-modell megjelentetésére készül idén, amelyek közül minden második a Google Android operációs rendszerével működik majd. Mivel az LG korábban a Microsofttal kötött megegyezést a Windows Mobile operációs rendszer támogatásáról, smartphone-modelljeik másik fele valószínűleg ezzel a szoftverrel érkezik majd, de Ahn szerint az androidos tervek nem zavarják a redmondi szoftvercéggel való együttműködést.

A gyártó többek között könnyen kezelhető, kezdő felhasználóknak tervezett modellek megjelentetésére készül, és a mobilos tartalomszolgáltatás nagyágyúit bérelte fel az új szoftverek kifejlesztéséhez - mondta Ahn. A cég jelenleg teljes kutató-fejlesztő kapacitásának harmadával az okostelefonokon dolgozik.

Az erőfeszítés nem is indokolatlan: az LG ugyan viszonylag későn, de nem elkésve erősít az okostelefon-piacon zajló versenyben. A Gartner elemzői szerint ez a piaci szegmens az elkövetkezendő két évben csaknem háromszorosára nő majd, évi 525 millió eladott készülékkel. Az LG addigra szeretné megelőzni a mobiltelefon-piacon hazai vetélytársát, a világ második legnagyobb gyártójának számító Samsungot, amely nem elégedett meg az egyre sikeresebb Androiddal, hanem saját mobiltelefon-platform fejlesztésébe vágott Bada néven.