Idén már a német autópiac is jócskán visszaesik

Vágólapra másolva!
Az idén is nyomott lesz az orosz autópiac, miután a válság miatt tavaly már majdnem felével estek vissza az eladások. A német piac még jól teljesített főleg a roncsprémium miatt.
Vágólapra másolva!

A moszkvai székhelyű szakmai szövetség, az Association of European Businesses (AEB) csütörtökön ismertetett felmérése szerint az idén várhatóan 1,5 millió új autó talál majd gazdára. Tavaly 1,47 millió autót adtak el Oroszországban, 49 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben, miután a kormány gazdaságösztönző programjai nem tudták ellensúlyozni az olcsó hitelek hiányát.

Előzőleg Oroszország már jó úton haladt afelé, hogy megelőzze Németországot, és Európa legnagyobb autópiaca legyen, de a rubel leértékelése miatt elapadtak a kedvező hitelforrások.

Ezzel szemben Németországban tavaly 3,8 millió új autót értékesítettek a régi autók lecseréléséhez adott úgynevezett roncsprémiumnak köszönhetően, míg 2008-ban 3,1 milliót. Az idén a támogatás megszűnésével visszaeshetnek az eladások, 2,75-3 millióra.