Komoly esést produkált a BUX

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az év első komolyabb esését szenvedte el a BUX péntek, annak ellenére, hogy a várakozásoknál magasabb profitot ért el az Intel és a JP Morgan is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 471,28 pontos, 2,05 százalékos csökkenéssel, 22 510,20 ponton zárt pénteken. A vezető részvények forgalma nagyon magas volt.

A Mol árfolyama 3,12 százalékkal 18 600 forintra csökkent, az OTP részvények ára 2,26 százalékkal 6060 forintra esett. A Magyar Telekom 3,2 százalékot veszített az értékéből, ami 735 forintos utolsó árat jelentett. A Richter 0,1 százalékot tudott emelkedni, ami 42 945 forintos záró árat takart.