Vágólapra másolva!
A 70 kg-os Mészáros Anett bronzérmet nyert vasárnap a cselgáncs Világkupa csúcseseményének számító, 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján, a dél-koreai Szuvonban.

A viadal honlapja szerint a Honvéd-Kipszer tavaly világbajnoki ezüstérmes dzsúdósa első meccsén ipponnal verte az Ázsia-bajnok japán Aszuka Okát, majd az elődöntőben ugyanígy kikapott a hazai közönség előtt szereplő Hvang Je Szultól. Toncs Péter tanítványa a bronzérem mellé kétezer dollárral vigasztalódott.

A zárónap másik magyarja, a 90 kg-os Madarász Tamás (Debreceni SC-SI) egy vereséggel, helyezetlenül búcsúzott.

Szombaton a tavaly vb- és Eb- harmadik Karakas Hedvig (57 kg) bronzérmes, míg Ungvári Attila (73, Ceglédi VSE) és Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) ötödik lett Szuvonban, ahol 33 ország 168 versenyzője versenyzett.