Afrika és Ázsia hízlalta a McDonald's profitját

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb lett a McDonald's nyeresége a tavaly utolsó negyedévben, a feltörekvő ázsiai, afrikai, közel-keleti országok étvágyának növekedése ellensúlyozta az amerikai és az európai piac gyenge teljesítményét.
Vágólapra másolva!

A világ első számú gyorséttermi lánca 1,22 milliárd dollár profitra tett szert, míg egy évvel korábban közel egy milliárdra. A rendkívüli tételeket nem számítva 1,03 dollár volt a részvényarányos nyereség, az elemzők 1,02 dollárt vártak.

A bevétel 7 százalékkal 5,97 milliárd dollárra emelkedett az 5,94 milliárdról szóló elemzői várakozásokkal szemben. Összehasonlítható alapon 2,3 százalékkal nőtt a forgalom.

Miközben Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten 51 százalékkal bővült a forgalom a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, Európában 20 százalékos, az Egyesült Államokban 5 százalékos volt a növekedés.

Elemzők rámutattak: a gyorséttermek többnyire profitáltak a válságból, mert sokan keresik az olcsóbb étkezési lehetőségeket. Mindemellett a február 4-én jelentő nagy vetélytársat, a Burger Kinget az előzetes értesülések szerint valószínűleg hátrányosabban érintette a válság, mint a piac elsőszámú szereplőjét.

A McDonald's eközben környezettudatos cég imázsát kívánja terjeszteni, ezért az eddigi piros alapú logót zöld háttér váltja fel.