Hackerek támadták Obamát

Vágólapra másolva!
Barack Obama e heti beszédét követően ismeretlen hackerek a Képviselők Házának közel ötven tagjának honlapját törte fel. Ezeken az amerikai elnököt bíráló üzeneteket helyezett el. A kormányzat vizsgálja az esetet.
Vágólapra másolva!

A behatolásra Barack Obama első, Az unió helyzete (State of the Union) beszédét követően került sor, melyet az amerikai elnökök szokásosan az év elején mondanak el. A NationalJournal.com-hoz eljutott képernyőmentés szerint a magát a brazil Red Eye Crew néven emlegető behatolók nemes egyszerűséggel a "B*szd meg, Obama!" üzenetet hagyták ott feltört honlapokon.

A hackereknek egyébként a Képviselők Háza 49 republikánus, illetve demokrata tagjának oldalait sikerült feltörnie, és módosítani ezeknek a tartalmát helyi idő szerint szerda éjjel. Ezeket a honlapok nem közvetlen kormányzati üzemeltetés alatt álltak, azokat egy külsős cég, a GovTrends működtette - számolt be az AP hírügynökség.

A Képviselők Házának közlése szerint a behatolás az alatt zajlott le, amikor az oldalakat kiszolgáló szerveren éppen frissítéseket végeztek. Tavaly augusztusban egyébként ugyanennek a cégnek az üzemeltetésében álló tizennyolc kormányzati oldalt törtek fel hackerek. Az eset kapcsán a kormányzat felülvizsgálja azt, hogy szerződéses partnerei megfelelően betartják-e a működés során szükséges biztonsági előírásokat.