Kilép az MDF-ből Mosonmagyaróvár polgármestere

Vágólapra másolva!
Kilép az MDF-ből Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester, döntésének okairól hétfőn tart sajtótájékoztatót. Szabó Miklós tavaly novemberben mondott le az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöki posztjáról.  
Vágólapra másolva!

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból (MDF) Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester. A politikus pénteken nem cáfolta az MTI ezzel kapcsolatos értesülését, ennél többet azonban nem mondott, hozzátéve, hogy hétfőn Németh Sándor önkormányzati képviselővel közösen tart sajtótájékoztatót. A sajtótájékoztató címe: Pártonkívüliként folytatjuk.

Szabó Miklós tavaly novemberben mondott le az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöki posztjáról. Döntését akkor azzal indokolta, hogy az MDF-en belül az utolsó két évben történtek megtépázták a párt demokratikus működésébe vetett hitét. Bizalomvesztésének okairól akkor elmondta, hogy az utóbbi tisztújításokon és az országos gyűlésen történtek, továbbá az európai parlamenti listavezető kiválasztásának módja számára elfogadhatatlanok.