Paulson: Oroszország gazdasági háborúra készült az USA-val szemben

Vágólapra másolva!
Henry Paulson korábbi amerikai pénzügyminiszter szerint Oroszország Kínával összefogva gazdasági háborút akart indítani az Egyesült Államok ellen 2008-ban.
Vágólapra másolva!

Oroszország azt akarta elérni, hogy Kína adja el 2008-ban a kezében levő Fannie Mae és Freddie Mac kötvényeket, hogy ezzel kikényszerítse a két amerikai jelzálogbank államosítását és állami megmentését - legalábbis ezt állítja hétfő piacra kerülő önéletrajzi könyvében Henry Paulson, egykori amerikai pénzügyminiszter.

A Bloomberg ismertetése szerint Paulson akkor szerzett tudomást az orosz szándékokról, amikor a pekingi olimpiai játékokra utazott 2008 nyarán.

Az egykori amerikai pénzügyminiszter azt írja, hogy az oroszok magas rangú küldöttséget küldtek Kínába, hogy a két ország együtt és koordináltan dobja piacra a papírokat, amivel arra kényszeríthették volna a tervek szerint Washingtont, hogy kivásárolja ezeket a cégeket. Paulson szerint a kínaiak elutasították az oroszok közeledését, így az akció végül meghiusult.

A Bloomberg megjegyzi, hogy Paulson meg nem erősített és az oroszok által hamisnak nyilvánított történetének különös hátteret ad, hogy a pekingi olimpia nyitónapja egybeesett az orosz-grúz háború kitörésével - Vlagyimir Putyin épp Pekingben közölte George W. Bush amerikai elnökkel, hogy a harcok megkezdődtek. Paulson szerint az orosz-kínai kötvényeladás lehetősége azért volt fenyegető, mert az eladói nyomás miatt attól lehetett tartani, hogy a tőkepiacokon kitör a pánik.

Annyi biztosan tudható, hogy Ororszország 2008-ban adta el a Fannie és Freddie kötvényeket: az év elején még több mint 65 milliárd dollárt tartott Moszkva ezekben a papírokban, az év végén pedig már semennyit. A Paulson által emlegetett piaci zavarra amúgy nem kellett sokat várni, a két bankot szeptemberben a gazdasági válság miatt ki kellett vásárolnia az amerikai államnak.