Vágólapra másolva!
Az Inter brazil jobbhátvédjét, Maicont már régóta csábítja a Real Madrid, így az olasz klub végiggondolta, ki prótolhatja a játékost. A megoldás az Arsenal francia védője, Bacary Sagna lehet. A Fiorentinánál az eltiltás előtt álló Mutu pótlásán gondolkodnak.

Az Internazionale komoly előnnyel vezet az olasz bajnokságban, nagy valószínűséggel idén is megnyeri a scudettót, a klub vezetősége már a következő idény keretét tervezi. A hírek szerint az Internél komolyan számolnak azzal, hogy brazil jobbhátvédjük, Maicon a nyáron távozhat. A játékost már tavaly is csábította a Real Madrid, és egyes források szerint a felek közel álltak a megállapodáshoz, azonban a transzferből végül nem lett semmi. A madridiak ugyanakkor nem tettek le arról, hogy megszerezzék a védőt. A pletykák szerint a Manchester City is Maicon kérői között lehet, hiszen az angol csapat edzője, Roberto Mancini korábban az Intert irányította, és szívesen dolgozna együtt ismét régi játékosával.

Bárhol is folytatja Maicon, a milánóiak valószínűleg alaposan megkérik majd az árát, az olasz lapok pedig már azt is tudni vélik, hogy ki lehet esetleges utódja. A Tuttosport értesülései szerint a kiszemelt az Arsenal francia játékosa, Bacary Sagna, akit korábban a Juventusszal hoztak kapcsolatba: Sagna ügynöke, Christophe Mongai egy francia újságnak nyilatkozva elárulta, hogy az Inter érdeklődik védence iránt, aki az egyik legbiztosabb pont a londoniak védelmében.

A Manchester City csatárát, Benjamin Mwaruwarit a Sunderland szeretné leigazolni. A Fiorentina a Lazio támadójával, Tommaso Rocchival pótolná az eltiltásra számító Adrian Mutut.

www.global-soccer.eu