Negyedével nőtt a gázfogyasztás a hidegben

Vágólapra másolva!
Negyedével - körülbelül 25 százalékkal - nőtt a napi átlagos gázfogyasztás Magyarországon a szokatlanul hideg idő miatt. Ez naponta nagyjából 15 millió köbméterrel jelent többet - közölte a Földgázszállító Zrt. kedden a Független Hírügynökséggel. Az E.On szóvivője szerint ez nem okoz gondot, a kereskedelmi tározókban valamivel több mint 3 milliárd köbméternyi gáz áll rendelkezésre, és szükség esetén a stratégiai tárolóban lévő 1,2 milliárd köbméter is hozzáférhető.
Vágólapra másolva!

Az E.On tározóiból naponta pár tízmillió köbméternyi gázt használnak fel, ez azonban teljesen megszokott fűtési szezonban. A gazdasági válság óta csökkent a gázfelhasználás Magyarországon, így bármekkora is a hideg, a tél végéig biztosan van elegendő mennyiség - fogalmazott Kutas István, az E.On szóvivője.

Január 13-án mínusz 0,8 fokos napi átlag középhőmérséklet mellett 58,5 millió köbméter földgáz fogyott, míg 25-én, amikor mínusz 7,4 fok volt a napi átlag, és 71,8 köbmétert használtak fel az országban.

Az idei tél csúcsfogyasztása elmarad a korábbiakétól. Az eddigi rekord Magyarországon napi 90 millió köbméter volt (mínusz 12,8 fokos napi átlag középhőmérséklet mellett), míg az idén egy mindössze 0,3 fokkal melegebb átlag középhőmérsékletű napon csak 74 millió köbméter volt a csúcs. Egy átlagos téli napon egyébként, mínusz 2-3 fokos napi átlag mellett 60-70 millió köbméter fogy Magyarországon.