Még tízmilliárd osztalékot vár az MNV az MVM-től

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Még mintegy 10 milliárd forint osztalékra számít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Magyar Villamos Művektől (MVM), a 2009 decemberében kapott 20 milliárd forint osztalékelőleg után - mondta el Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója szerdán egy előadáson.

A nemzeti vagyon jövőjéről folytatott párbeszédet szolgáló rendezvényen, a Budapesti Corvinus Egyetemen a vezérigazgató azt mondta, hogy az MVM csoport adózott nyeresége az előzetes adatok szerint 2009-ben 80 milliárd forint körül alakult. Kamarás Miklós hozzátette: ez az utolsó alkalom arra, hogy az állami tulajdonú cégből a tulajdonos ilyen nagyságrendű osztalékot vegyen, mert a parlament által már elfogadott atomerőmű-bővítés ezt nem teszi lehetővé. A Paksi Atomerőműben tervezett 6. és 7. blokk építésének költségei nagyok, és már az építés első öt évében is jelentős beruházási költségek jelentkeznek.

Az MNV Zrt. vezérigazgatója szólt arról is, hogy az állami tulajdonú vállalatokat az MVM csoporthoz hasonlatossá szeretnék tenni. Az MVM csoport ugyanis bármelyik tőzsdén szereplő céghez hasonló működési modellt és átláthatóságot alakított ki.