Vágólapra másolva!
Szombattól a Diósgyőr labdarúgó-csapatával készül Rohan Ricketts. Az angol szélső korábban a Tottenhamben és a Wolverhamptonban játszott, a DVTK-hoz pedig a kanadai Torontóból érkezik.

"A keddi felkészülési mérkőzés után azt nyilatkoztam, hogy nem javaslom Rohan Ricketts szerződtetését tekintettel a klubra rótt teherre" - mondta Tornyi Barnabás, a DVTK vezetőedzője a klub honlapján.

A vezető azonban hozzátette: "Később változott a helyzet, de erről bővebbet a klubvezetés tud mondani. Ezen kívül leültem vele egy négyszemközti beszélgetésre, ahol elmondta a szakmai múltját, közelmúltját és őszintén elismerte, hogy az elvárhatónál gyengébb állapotban van. Felajánlottam neki, vegyen részt különedzéseken is, hogy utolérje a többieket egy hónap alatt, amit elvállalt."

"A DVTK rendkívül kedvező feltételekkel féléves szerződést kötött a játékossal" - mondta Tóth László sportigazgató.

Ricketts megszerzésével a borsodi klub befejezte az erősítéseket, új játékos csak akkor érkezhet, ha nagyon jó feltételekkel egy kiváló labdarúgó tűnik fel, írja az egyesület honlapja.

A 27 éves angol játékos 2002 és 2005 között 30 mérkőzésen pályára lépett a Tottenhamben, majd 2005-2007-ig 51 bajnokin játszott a Wolverhamptonban.