Vágólapra másolva!
A kapus kivételével futballnagyhatalmak képviselői alkotják heti álomcsapatunkat, amelyben angol, brazil, francia, olasz és spanyol játékosok szerepelnek. Lúcio megőrizte helyét a legjobbak között, a védelem két oldalán két olasz, a középpálya két szélén pedig két francia labdarúgót válogattunk be. A csatársort Wayne Rooney és Alexandre Pato alkotja, akik a Milan-Manchester United BL-meccsen még ellenfelek voltak, most viszont egymás mellé kerültek.

Kapus:
Mark Schwarzer (ausztrál, Fulham): Gera Zoltán csapata rendkívül nehéz hónapot zárt, hiszen februárban nyolc tétmérkőzésük volt a londoniaknak. A múlt héten két döntetlent játszottak, de ebből a Sahtar Doneck elleni idegenbeli 1-1 továbbjutást ért az Európa Ligában - amihez Schwarzer bravúrjaira is óriási szükség volt.

Hátvédek:
Cristian Zaccardo (olasz, Parma): Az újonc remekül tartja magát a Serie A-ban, és a hét végén az élmezőnyhöz tartozó Sampdoriát győzte le. A mérkőzés egyetlen gólját a jobbhátvéd Zaccardo szerezte, akinek nagyon jót tett, hogy a nyáron végre hazatért Németországból.

Lúcio (brazil, Internazionale): A jelek szerint a brazil középhátvéd José Mourinho irányítása alatt csúcsformába került, hiszen hetek óta rendkívül magas színvonalon játszik, és korábbi fegyelmezetlenségeit is elhagyta. Lúcio a Chelsea és az Udinese ellen is a mezőny egyik legjobbja volt.

Zat Knight (angol, Bolton Wanderers): A boltoniak igazi kiesési rangadót játszottak a hét végén a Wolverhampton Wanderers ellen, és az 1-0-s győzelemmel elkerültek a kieső helyekről a Premier League-ben. A három pontot érő találatot a középhátvéd Knight szerezte, aki alapfeladatát is remekül látta el.

Cristian Molinaro (olasz, Stuttgart): A balhátvéd fél évvel ezelőtt valószínűleg maga sem gondolta, hogy nem a Juventus színeiben szerepel a Bajnokok Ligájában, azonban a torinóiak kölcsönadták a német csapatnak, ahol rögtön alapember lett. Az FC Barcelona elleni találkozón a mezőny egyik legjobbja volt, remek védekezése mellett rendre felzárkózott a támadásokhoz is.

Középpályások:
Yoric Ravet (francia, Grenoble): A fiatal jobbszélső élete mérkőzését játszotta a hét végén a Nancy ellen. A Ligue 1 sereghajtója nagy meglepetésre idegenben tudott nyerni 2-0-ra, és mindkét találatot Ravet ért el, aki korábban sohasem volt eredményes a felnőttek között. Igaz, ez még csak a 12. bajnokija volt.

Francesc Fabregas (spanyol, Arsenal): Az Ágyúsoknak sikerült túltenniük magukat Aaron Ramsey brutális sérülésén a Stoke City ellen, és ebben a legnagyobb szerepe a csapatkapitány Fabregasnak volt. A középpályás csapata mindhárom góljából kivette a részét: a tizenegyest magabiztosan értékesítette, a másik két találatot pedig ő készítette elő.

Forrás: AFP

Fabregas lába nem remegett meg a hajrában megítélt büntetőnél

Steven Gerrard (angol, Liverpool): A Liverpool híveinek legnagyobb örömére Gerrard kezdi visszanyerni korábbi formáját. A múlt héten legalábbis korábbi önmagát idézve futballozott, hiszen mind az Unirea Urziceni, mind pedig a Blackburn Rovers ellen eredményes volt, és rendkívül lendületesen játszott.

Hatem Ben Arfa (francia, Olympique Marseille): A ballábas középpályás tehetségét sohasem vitatták, de kétségtelen talentumát eddig csak villanások erejéig tudta felmutatni. Az utóbbi időben azonban mintha állandósította volna jó formáját, a múlt héten az FC Köbenhavn és a Paris Saint-Germain ellen is betalált - jutalomként meghívót kapott a válogatottba.

Csatárok:
Alexandre Pato (brazil, AC Milan): A milánóiak mindkét múlt heti bajnokijukat megnyerték, és immár csak négy pont a lemaradásuk a listavezető Internazionale mögött. A hétközi, Fiorentina elleni találkozón Pato a hosszabbításban szerezte meg a győztes gólt, majd az Atalanta ellen kétszer is eredményes volt, de a meccs végén megsérült, és egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia.

Forrás: AFP

Pato két gólt szerzett az Atalanta ellen, de a sérülés miatt nem lehet felhőtlenül boldog

Wayne Rooney (angol, Manchester United): Az Aston Villánál alighanem fellélegeztek, amikor megtudták, hogy a Ligakupa-döntőn Rooney csak kispados lesz, de a birminghamiek korán örültek. A bombaformában lévő csatár ugyanis Michael Owen sérülése miatt beállt, majd győztes gólt fejelt - a hét közepén pedig a West Ham United elleni bajnokin duplázott.

www.global-soccer.eu