Vágólapra másolva!
A nyári világbajnokság 32 résztvevője közöl csak négy nem lép pályára a héten, a többi válogatott mind felkészülési mérkőzést játszik, ami érthető, hiszen a bő keret megnevezése előtt a szövetségi kapitányoknak nem lesz több lehetőségük a tesztelésre. A német-argentin vagy a francia-spanyol meccs akár vb-döntőnek is beillene.

A dél-afrikai torna első mérkőzését június 11-én játsszák, azonban hiába van hátra a világbajnokságig még három hónap, a március 3-i az utolsó hivatalos FIFA-játéknap a válogatottak számára.

A szövetségi kapitányoknak május 11-én le kell adniuk egy 35 főből álló névsort a nemzetközi szervezetnél, és a későbbi, 23-as vb-keretet csak ebből állíthatják össze. Ennélfogva a keddi és a szerdai mérkőzések jelentik az utolsó bizonyítási lehetőséget azoknak a játékosoknak, akik szeretnék beverekedni magukat a válogatottba. Már ahol egyáltalán kapnak erre lehetőséget, mert akad olyan szövetségi kapitány, aki három hónappal a vébé előtt már nem kísérletezik.

A braziloknak hazai pálya az Emirates

Ilyen például a brazil szakvezető, Dunga is, aki továbbra is mellőzi az AC Milan két klasszisát, Ronaldinhót és Patót - igaz, utóbbi a hét végén megsérült, így akkor sem játszhatna Írország ellen, ha meghívták volna. A keretbe azonban előzetesen sem került be, még úgy sem, hogy a válogatott házi gólkirálya a vb-selejtezőkön, Luís Fabiano sérülés miatt kihagyja a találkozót. Dunga Ronaldinho helyett inkább a Wolfsburg támadóját, Grafitét, illetve a Hoffenheim középpályását, Carlos Eduardot hívta meg.

A brazilok ellenfele az az ír csapat lesz, amely drámai körülmények között maradt le a vébéről, a franciák elleni pótselejtezőn Thierry Henry kezezését követően kapott gólt. Az írek szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni ugyanazokra a focistákra számított volna, akik a selejtezőn a csapat magját alkották, de két kulcsembere, Robbie Keane és Richard Dunne sérülés miatt nem játszhat. Így aztán pár fiatalt is kipróbálhat, köztük a Wigan Athletic 19 éves középpályását, James McCarthyt, akit a skótok is szerettek volna megszerezni (Glasgow-ban született, és karrierjét a Hamilton Academicalban kezdte), de ő Írországot választotta.

A mérkőzést az Arsenal otthonában, a londoni Emirates Stadiumban rendezik, ami az elmúlt években a brazil válogatott első számú hazai stadionja lett. Ez lesz a selecao negyedik meccse az Emiratesben a 2006-os vébé óta, és nincs még egy aréna, ahol ennyiszer pályára léptek volna ebben az időszakban - a kilenc hazai selejtezőjüket nyolc stadionban játszották, csak a riói Maracanában szerepeltek kétszer.

A program

kedd:
Írország - Brazília
Dél - Afrika-Namíbia

szerda:
Magyarország - Oroszország
Hollandia - Egyesült Államok
Németország - Argentína
Franciaország - Spanyolország
Olaszország - Kamerun
Anglia - Egyiptom
Szlovénia - Katar
Ausztria - Dánia
Szlovákia - Norvégia
Görögország - Szenegál
Törökország - Honduras
Románia - Izrael
Algéria - Szerbia
Svájc - Uruguay
Portugália - Kína
Ausztrália - Indonézia
Japán - Bahrein
Örményország - Fehéroroszország
Grúzia - Észtország
Albánia - Észak-Írország
Angola - Lettország
Luxemburg - Azerbajdzsán
Skócia - Csehország
Moldova - Kazahsztán
Szaúd-Arábia - Bosznia-Hercegovina
Macedónia - Montenegró
Málta - Finnország
Ciprus - Izland
Wales - Svédország
Lengyelország - Bulgária
Belgium - Horvátország




Ez a szám még akkor is magas, ha tudjuk, hogy sok találkozón csak az otthon szereplőkre számíthatott. Most viszont majdnem az összes sztár ott van az argentin keretben, talán csak az Internazionale két klasszisa, Estebán Cambiasso és Javier Zanetti hiányzik, akiket Maradona valamiért nem kedvel. A csatársorban minden bizonnyal a bombaformában lévő Gonzalo Higuaín lesz Lionel Messi partnere.

"Ha az argentin újságírókon múlna, akkor utolsók lennénk a vb-n, de az argentin nép támogatását érzem, ez pedig erőt ad a győzelemhez" - nyilatkozta Maradona.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A német védelemében olyan fiatalok is szerepelhetnek, mint Jerome Boateng vagy Serdar Tasci, és minden bizonnyal bemutatkozik a Nationalelfben Toni Kroos és Thomas Müller is, akik igazi nívós ellenféllel szemben bizonyíthatják, hogy helyük lenne a vb-keretben.

Renoválásra szorul a francia válogatott

A francia és a spanyol válogatott is régi ismerősnek számít, a 2006-os világbajnokságon is találkoztak, akkor Zidane-ék jutottak tovább. A két csapat azóta ellentétes utat járt be: Spanyolország 2008-ban Európa-bajnok lett, a vb-selejtezőket pedig egyedülálló módon százszázalékos teljesítménnyel vette, Franciaország viszont leszerepelt az Eb-n, és a világbajnokságra is csak nagy nehézségek árán jutott ki. Így aztán a meccsnek is inkább a spanyolok az esélyesei, főleg, hogy Vicente del Bosque kész csapattal rendelkezik, a keretben csak olyan játékosok kaptak helyet, akik szerepeltek a selejtezőkön.

Raymond Domenech viszont még keresi az ideális tizenegyet, és öt újoncot is meghívott a találkozóra, a csatársorban pedig Karim Benzema és André-Pierre Gignac sérülése miatt ott lesz Louis Saha és Djibril Cissé. Utóbbi 2008, előbbi pedig 2006 óta nem játszott a válogatottban.

Capello balhátvédet keres, Rooney kiállt Terry mellett

Az angol válogatott Afrika legjobbjával, Egyiptommal játszik, amely viszont nagy meglepetésre nem jutott ki a vébére. Fabio Capello számára több kérdésre is választ adhat a találkozó, és a legnagyobb probléma a balhátvéd személye. Ashley Cole jelenleg sérült, és bár a vébére felépülhet, korántsem biztos, hogy ott lehet a tornán, Wayne Bridge pedig a John Terryvel való afférja miatt nem vállalta a szereplést. A megoldás Leighton Baines vagy Stephen Warnock lehet, ám az angol lapok szerint nem lehet kizárni, hogy Capello kipróbálja a védelem bal oldalán az Aston Villa középpályását, James Milnert. A jelek szerint a kisebb térdsérüléssel bajlódó Wayne Rooney is vállalni tudja a játékot, a Manchester United csatára már jó előre megkérte a Wembley közönségét, hogy ne fütyüljék ki Terryt.

"Remélem, a közönség jól fogadja majd Johnt. Ugyan már nem ő a csapatkapitány, de továbbra is fantasztikus játékos. A vébére készülve nagyon fontos, hogy a drukkerek kiálljanak a csapat mellett" - mondta Rooney, nem véletlenül, hiszen korábban is volt már rá példa, hogy az angol szurkolók kifütyülték valamelyik válogatott focistát (2007-ben Lampardnak volt ebben része).

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Lippi kipróbálhatja a Juventus hadrendjét

Olaszország Kamerunnal játszik, Samuel Eto'o tehát ismét összecsaphat azokkal a hátvédekkel, akikkel hétről hétre megküzd a Serie A-ban. Azért nem kell izgulnia, hogy valamelyik klubtársával szembekerül, mert az Internazionaléból nincs játékos az olasz keretben. Marcello Lippi részben a sérülések miatt (alapemberei közül Guanluigi Buffon, Fabio Grosso, Mauro Camoranesi, Gianluca Zambrotta, Vincenzo Iaquinta, Alberto Gilardino és Giuseppe Rossi sem állt a rendelkezésére) meglehetősen kísérleti keretet hívott össze, amelyben három újonc szerepel, és képviselteti magát a Bari, a Cagliari, a Genoa, a Palermo és az Udinese is. A szakember szerette volna reaktiválni az AC Milan középhátvédjét, Alessandro Nestát, de a játékos nemet mondott neki. A hírek szerint Lippi a kameruniak ellen egy új taktikai felállást szeretne tesztelni, és kipróbálja a háromhátvédes játékrendszert, amivel mostanában a Juventus is próbálkozik.

A világbajnokságon szereplő együttesek közül csupán négy válogatott nem lép pályára a hét közben. Ez a szám eredetileg csak kettő lett volna, Nigéria és Paraguay nem szervezett találkozót erre az időpontra, azonban a földrengés miatt a Chile-Koreai NDK mérkőzés is elmarad. Két ázsiai vb-résztvevő, Ausztrála és Japán pedig tétmérkőzést játszik, hiszen nekik már az Ázsia-kupa selejtezőjén kell szerepelniük.

www.global-soccer